Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: Szalaiék Wolfsburgban szenvedtek – videóval

A Bundesliga 9. fordulójának zárómérkőzésén az utóbbi években igencsak gyengélkedő Wolfsburg csapott össze a Nagelsmann kinevezése óta egyre szebben muzsikáló Hoffenheimmel…

wagner3

 

Wolfsburg – 1899 Hoffenheim 1 – 1 (0 – 0)
Gólszerzők: Uduokhai (90+2.) ill. Demirbay (büntetőből – 73.)

A többre hivatott Wolfsburg azzal a szándékkal vágott neki a mérkőzésnek, hogy elmozduljon végre-valahára a kiesőzóna közeléből, és a Szalai Ádámot továbbra is nélkülöző vesztfáliaiakat is kicsit lejjebb szakítsa az élmezőnyről. Ehhez azonban Julian Nagelsmann-nak is volt egy-két szava, ezt jól példázza az is, hogy ezúttal három csatárral küldte pályára csapatát. Az első játékrész igen kiegyenlített volt: helyzetek akadtak mindkét oldalon, ám gólt egyik csapat sem tudott szerezni. A második félidőre már egyértelműen átvette az irányítást a Hoffenheim, nyoma se volt az első 45 perc bizonytalan játékának. Többszöri próbálkozásra végül a 72. percben sikerült a vendég együttesnek magához ragadnia a vezetést: Kerem Demirbay talált be büntetőből (1-0). Ekkor már úgy tűnt, eldőlt a mérkőzés, ám a hosszabbítás második percében egy semmiből jött Uduokhai gólnak köszönhetően sikerült a Martin Schmidt vezette Farkasoknak pontot mentenie (1-1).

Videó hamarosan…