Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megszólalt Bonucci „mental coach”-a

A Milan együttese meglehetősen gyengén kezdte a Serie A küzdelmeit, kilenc játéknap után ugyanennyi pont választja el őket a Bajnokok Ligáját érő negyedik helyezéstől.

1508679512879.jpg--milan_genoa__bonucci_espulso_con_la_var

(forrás: gazzetta.it)

A csapat leggyakrabban kritizált játékosai között találhatjuk a nyáron a Juventustól szerződtetett, majd azonnal csapatkapitánnyá válaszott Leonardo Bonuccit.

A válogatott védőt a hétvégi fordulóban a 25. percben könyöklés miatt kiállította a játékvezető, csapata nem is bírta el az emberhátrányt, és mindössze 0-0-s döntetlenre végeztek a nem túl acélos Genoa ellen.

A játékos helyzetéről a Bonuccival 2008 óta foglalkozó „mental coach”, Alberto Ferrarini nyilatkozott: „Úgy látom, hogy a jelenlegi helyzetben sokkal alázatosabbnak kellene lennie. Leonardo rendkívül inteligens ember, tudja, hogy a tegnapi kiállításával elérte a mélypontot. Ez a piros lap lezárta első milánói korszakát, megerősődve kell majd visszatérnie.

Számomra ő inkább egy „katona”, hiszen nem klasszisként született, hanem kemény munkával vált azzá. A felhajtás, amivel a Milannál fogadták nagyon szép volt, de nem tett jót neki” – zárta mondandóját a szakember.

(zp)