Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Válogatott: ötös a svédektől

Kipihent ellenféllel szemben maradt alul Markó Edina együttese Svédországban világbajnoki selejtezőn.

swehun2

Mint ismeretes, a svédek nem léptek pályára múlt héten, merthogy a dánok nem utaztak el a világbajnoki selejtezőre. Az ok továbbra is a pénzügyi egyet nem értés a szövetség és a játékosok szakszervezete között. Ennek ellenére Horvátországban pályára léptek a skandinávok, és nyertek magabiztosan (4-0).

Ami a mieinket illeti, a horvátok elleni (2-2) összecsapás sokat kivett a lányokból, ráadásul az sem könnyítette meg a magyar válogatott dolgát, hogy egyrészt műfüvön játszottak, másrészt Európa egyik legjobbjával néztek farkasszemet. Az Elfsborg stadionjában 6500 néző látta a háromkoronások kiütéses sikerét. Mindezt a cúgos, esős idő ellenére. Ugyan mezőnyben is fölényben játszottak az északiak, ám góljuk zömét szöglet-, és szabadrúgás után érték el. Az első negyedóra végén Hurtig szerzett vezetést, majd Fischer és Asllani is beköszönt. A hajrában Seger is mattolta Szőcs Rékát.

A második félidőben is folytatódott a svéd presszing, melynek révén Asllani második találatát is megszerezte.

A realitással tisztában volt Markó Edina is, aki szerint a második félidei játékra lehet építeni a jövőben. „A svédek kíméletlenül kihasználták azokat a hibáinkat, amik már az előző meccseinken is előjöttek: fizikális fölényüket kihasználva három gólt szereztek szögletből vagy szabadrúgásból az első félidőben. A második félidőben mutatott játékunk már sokkal biztatóbb volt, feljavult a védekezésünk, támadásban is voltak momentumaink. A második 45 perccel elégedett vagyok, ebben a periódusban kihoztuk a maximumot magunkból a világ egyik legjobb csapata ellen. El kell ismerni, hogy reális az eredmény, jelenleg ekkora a különbség a két csapat között. A mérkőzés hangulata és körítése nagyszerű volt, remélem, eljön az idő, amikor otthon is hasonló körülmények között játszhat a magyar női válogatott.”

swehun1

Svédország – Magyarország 5-0 (4-0)
Elfsborg, vezette: Meliz Özcigdem (török)
G.: Hurtig (14.), Fischer (20.), Asllani (42., 50.), Seger (43.)

Svédország: Lindahl – Samuelsson, Fischer, Sembrant, Karlsson (J. Andersson, 75.) – Asllani (Roddar, 83.), Seger – Rolfo, Banusic (Larsson, 67.), Hurtig – Blackstenius. Szövetségi kapitány: Peter Gerhardsson

Magyarország: Szőcs R. – Papp D. (Magyarics, a szünetben), Szeitl, Tálosi, Tóth A. – Csiszár H. – Mosdóczi (Csányi, 67.), Vágó F., Fenyvesi, Szabó V. – Kocsán (Rácz, 59.). Szövetségi kapitány: Markó Edina

A csoport állása:

vb-sel-női

~GS~