Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: közelebb került a címvédéshez a Seattle! – videóval

A tengerentúlon eldőlt, hogy az észak-amerikai profiliga (MLS) Nyuagati Főcsoportjának első döntőse mely klub lesz. A címvédő Seattle Sounders a visszavágón Dempsey duplájával a Vancouver Whitecaps csapatát legyőzve került közelebb az újabb bajnoki címhez!

IMG_20171103_055942Dempsey a fellegekbe repítette a címvédő Seattle Sounders csapatát! (forrás: twitter.com/MLS)

Az MLS Nyugati Főcsoportjának egyik elődöntős párharca magyar idő szerint mára virradó hajnalban eldőlt. A címvédő Seattle Sounders otthonában a Vancouver Whitecaps volt a vendég, a párosítás odavágóján pedig 0-0-s döntetlen született, tehát még minden kérdés nyitott volt.

Az első játékrészben a hazaiak játszottak fölényben, mezőnyben és támadások terén is jobbak voltak, ám gólt nem tudlak szerezni, ahogy a kanadai klub sem, amelynek még kaput eltaláló próbálkozása sem akadt a meccs első felében!

A fordulás után túlzottan sokat nem kellett várni, és megszületett a párharc első gólja! Az 56. minutumban egy szép támadás végén Dempsey lőtt 16 méterről tetszetős gólt, hiába nyújtózott Marinovic, nem érhette el a labdát a Whitecaps hálóőre (1-0)! Bekapott gólja után éledezni kezdett a vancouveri alakulat, ám az egyenlítés nem akart sikerülni. Ez pedig olyannyira nem jött össze, hogy a hajrában a Seattle újból betalált! A hazaiak második gólját ismét a veterán csillag, Dempsey szerezte, aki a 88. minutumban vágta be közelről a Rodriguez által nagyszerűen betekert labdát (2-0)! A lefújásig ezek után már igazán érdemleges dolog nem történt, így hát bizonyossá vált, hogy a címvédő Seattle Sounders lesz az MLS 2017-es idényének egyik döntőse a Nyugati Főcsoportban, ezt pedig a klub közel 40 ezer drukker előtt ünnepelhette meg! A konferencia fináléjában Dempsey és társai a Houston Dynamo ellen, vagy a 2015-ös bajnokkal, a Portland Timbers-szel játszanak a liga végső döntőjébe kerülésért!

MLS, Nyugati Főcsoport, elődöntő • Visszavágó
Seattle Sounders – Vancouver Whitecaps • 2-0 (0-0) | Tj.: Seattle Sounders, 2-0-s összesítéssel
Helyszín: CenturyLink Field, Seattle – 39.587 néző
Gólszerzők: Dempsey (56., 88.), ill.


Főcsoport-elődöntők a folytatásban

November 5., vasárnap
01:30 • Nyugati Főcsoport, visszavágó: Portland Timbers – Houston Dynamo (0-0)
22:00 • Keleti Főcsoport, visszavágó: Toronto FC – New York Red Bulls (2-1) (ÉLŐ – Eurosport 1)

November 6., hétfő
01:30 • Keleti Főcsoport, visszavágó: New York City – Columbus Crew (1-4) (ÉLŐ – Eurosport 1)

Nagy Dávid