Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hétvégén rajtol a téli pontvadászat

Alighogy véget ért a Footgolf Országos Bajnokság − a csapatdöntő befejezése még így is hátravan −, máris kezdődik a téli sorozat. Az idei immáron a harmadik alakalom lesz, hogy megrendezésre kerül az International Winter Footgolf Tour (IWFT), melynek első fordulójára már most hétvégén sor kerül. Tavaly Szlovákiában és Ausztriában is rendeztek fordulót, idén azonban Zirc, Kisoroszi, Balatonudvari és Balatongyörök lesz a hét fordulós versenyhelyszíne. A szervezők természetesen nem csak magyar, hanem külföldi footgolfosok regisztrációit is várják.

IFWT

A  nemzetközi téli bajnokságot a Magyar Footgolf Szövetség rendezi, aminek kiírása értelmében hét fordulót bonyolítanak le a tervek szerint, a sorozatot pedig a csapatdöntő zárja. A címvédő a szlovák Juraj Gubani. Tavaly 570 ponttal az FG Senec versenyzője lett az első megelőzve az 517 pontig jutó Bacskai Bencét. A 2016-ban először kiírt sorozat első győztese a BFGT színeiben induló Balázsi Csaba volt. Ha tehát nem ő, vagy Gubani diadalmaskodik idén, akkor új bajnokot avat a sorozat, mely egyre nagyobb népszerűségnek örvend és márciusban zárul majd.

Időpontok:

  • IWFT 1. forduló: 2017.11.05. (vasárnap), Sonnengolf Club, Zsira
  • IWFT 2. forduló: 2017.11.19. (vasárnap), Forest Hills Golf Club, Zirc
  • IWFT 3. forduló: 2017.12.03. (vasárnap), Balaton Golf Club, Balatonudvari
  • IWFT 4. forduló: 2017.12.17. (vasárnap), Golfclub Imperial, Balatongyörök
  • IWFT 5. forduló: 2018.02.04. (vasárnap), Magyar Golf Club, Kisoroszi
  • IWFT 6. forduló: 2018.02.18. (vasárnap), Magyar Golf Club, Kisoroszi
  • IWFT 7. forduló: 2018.03.04. (vasárnap), Magyar Golf Club, Kisoroszi
  • IWFT csapatdöntő: 2017.03.18. (vasárnap) Forest Hills Golf Club, Zirc