Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A brazilok hiába voltak jobbak, nem tudták legyőzni az angolokat

Igazi csemege várt a futball szerelmeseire, hiszen a fantasztikus formában lévő brazilok Angliába utaztak játszani egyet. A mérkőzésre nem lehetett panasz, talán csak annyi, hogy gól nem született.

A hangulatra egy percig sem lehetett panasz (Fotó: twitter.com)

1. félidő: Az első félidő gyakorlatilag végig a brazilokról szólt. Sok helyzetet nem alakítottak ki, de a labda mindig náluk volt. Az angolok csak néha-néha jutottak el a vendégek térfeléig. Egyedül Rashford lövése okozott gondot Alissonnak, hiszen le kellett guggolnia. A 35. percben megtörtént az amitől minden edző retteg: megsérült egy játékos, név szerint Loftus-Cheek. Első ránézésre nem tűnt komolynak, remélhetőleg később sem lesz az. A mezőnyben Neymar volt a legveszélyesebb, és legtöbb helyzetet kialakító. A gól azonban elmaradt, 0-0-val vonultak öltözőbe a csapatok.

2. félidő: Rögtön egymásnak estek a felek ahogyan elhangzott a bíró sípszava. Aztán teltek a percek és a meccs eléggé eseménytelenül alakult. Az történt, mint az első játékrészben, a brazilok birtokolták a labdát, míg az angolok csak követték azt. Az utolsó húsz percre felélénkültek a csapatok. Jöttek a változtatások, és a cserék remekül szálltak be a mérkőzésbe. Fernandinho még a kapufát is eltalálta egy távoli kísérletből a 75. percben. Az utolsó pillanatok is a sárga mezesekről szólt. A 89. minutumban az első válogatottságát ünneplő Solanke majdnem a mérkőzés hőse lett, de annyira meglepődött az előtt kínálkozó lehetőségen, hogy 3 méterről a kapusba lőtte a lasztit. Több nem történt a hosszabbításban, maradt a 0-0.

Íme Solanke elképesztő ziccere:

Anglia – Brazília 0-0 (0-0)
Helyszín: Wembley Stadium; Vezette: Artur Soares Dias
Gólszerzők: – ill. –
Sárga: Livermore (54.) – ill. – Dani Alves (56.)
Kiállítás: – ill. –

Anglia: Hart – Walker, Gomez, Stones, Maguire, Bertrand (Young 80.) – Loftus-Cheek (Lingard 35.), Dier, Livermore (Rose 90.) – Vardy (Solanke 75.), Rashford (Abraham 75.). Szövetségi kapitány: Gareth Southgate

Brazília: Alisson – Marcelo, Miranda, Marquinhos, Dani Alves – Augusto (Fernandinho 68.), Casemiro, Paulinho  Neymar, Gabriel Jesus (Firmino 76.), Coutinho (Willian 68.). Szövetségi kapitány: Tite

Mihók Richárd