Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Erős kezdés után, még erősebb folytatás – ilyen volt a II. Be Your Player

Ahogy arról mi is többször írtunk Debrecenben szombaton rendezték Magyarország második „BE YOUR PLAYER” elnevezésű e-sport és labdarúgó rendezvényét, melynek most a DESOK csarnok adott otthont. A Fociclub.hu mint egyik hivatalos médiatámogatója a rendezvénynek vett részt a tornán. 

254

A „BYP” mérkőzések lényege, hogy a csapatok a két félidőt két különböző „pályán” bonyolítják le. Az első játékrészben a részvevők nem „bőrgolyóval”, hanem játékkonzolon, tévé előtt, a FIFA 18 videojátékkal úgynevezett e-sportban játsszák le, míg a második játékrész már „élőben” folytatódik normál kispályás labdarúgás formájában. A konzolon elért gólokat a felek magukkal viszik, a két félidő pedig összeadódik, melyből kialakul a végeredmény.

25 csapat közel 150 labdarúgója jelent meg a szombat reggeli eligazításon. A péntek este elkészített csoport- és időbeosztás alapján 5db 5 csapatos csoport került kialakításra. A csoportokon belül mindenki játszott mindenkivel, majd minden csoport legjobb 3 csapata és a legjobb negyedik továbbjutott az egyenes kieséses rendszerbe.

Szoros küzdelem és számos kiélezett mérkőzés után a 16:00-kor kezdődő döntőbe a torna meglepetéscsapata a Team One és a nagy esélyes Fc Grund csaptak össze. Az XBOX-on a Grund 1 gólos előnyt szerezett, s bár a Team One a „háromdimenziós” félidőben mindent megtett a fordításért, a tornán végig bombaformában játszó „hazaiak” nem adták ki kezükből az előnyt és végül 4:1-es összesítéssel diadalmaskodtak. A győztes megérdemelt jutalma – a kupán túl –egy több mint 150.000 forint értékű ajándékcsomag volt.

Az II. BE YOUR PLAYER torna dobogós csapatai:
1. FC Grund (Reskó Ádám, Kovács Béla, Hegedűs András, Leiter Imre, Tar Gergő, Zsuk Csaba)
2. Team One (Szilárd Bence, László Dávid, Fehér Benjámin, Jószai Sándor, Borsi Imre, Pető Áron)
3. Deszpusztítók (Omar Obajed Al-Ali, Schuller Szilveszter, Kovács Alex, Horváth Béla, Pető Gábor)

Külön öröm, hogy napjainkban egyre erősödő és utat törő e-sport világot is megmozgatja és összehozza a labdarúgással eme esemény. Olyannyira, hogy Magyarország első e-sport csapata, a DVTK is részt vett az eseményen, az újonnan alakuló debreceni DEAC e-sport egyesülettel egyetemben.

„A jövőbeni terveink között szerepel, hogy 2018-ban elindítunk egy országos rendezvénysorozatot, 8-10 állomással. Itt azonban nem áll meg a fantáziánk, ugyanis sportágbővítést is tervezünk, így nem csak a futball szerelmesei örülhetnek majd” – nyilatkozta a rendezvényt követően Kácsor Attila, a torna egyik szervezője.