Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szégyenként élik meg az olasz lapok a kiesést

Egy korszak véget ért az olasz futballban, hiszen a svédek elleni kiesés után a sokadik aranygeneráció tagjai közül többen is befejezték válogatott pályafutásukat.

7cf848b4f0764f0ab03189c37211c23c_18

Hatvan év – 1958 – után először nem vesz részt nagy tornán a Squadra Azurra. Ez, és a 2006-ban csúcsra érő generáció hattyúdala volt a hétfő esti. Gianluigi Buffon, Daniele De Rossi, Giorgio Chiellini, Andrea Barzagli is tagja volt a Németországban világbajnoki aranyérmet nyerő társulatnak. Igaz, Chiellini még nem biztos, hogy befejezi.

Ami a szakírókat és a lapokat illeti, szégyen, tragédia, dráma és megérdemelt kiesés között lavíroznak. Természetesen a legtöbb újság Buffonnal a címlapon jelent meg, ami a legenda dicstelenre sikerült búcsúját emeli ki. Persze, nem a Juventus kapusán múlott a kiesés.

La Gazzetta Dello Sport: „Vége” – sommásan foglalta össze a legrégibb itáliai sportlap a svédekkel szembeni pótselejtezőt. „Hatvan év után Olaszország nélkül rendeznek világbajnokságot”. Viszont felteszi a kérdést a lap: „Lelép-e Ventura?” Nos erre a válasz: Nem. Legalábbis egyelőre, mert elképzelhető, hogy 2018-ban már nem Gian Piero Venturának hívják az olasz kapitányt. „A mindent eldöntő mérkőzés másnap is fájdalmas. Ventura nem tehet mást, csak távozhat. Buffon és a többi nagy öreg számára még nehezebb lesz ezt feldolgozni, hiszen annyi nagy siker után egy ilyen visszavonhatatlan vereséggel vesznek búcsút.” – vonta le a konzekvenciát a Gazzetta. Fabio Licari szakíró szerint a svédek képzetlenebbek, mégis a skandinávok lehetnek ott Oroszországban. „A technikailag képzetlenebb svédek utazhatnak a világbajnokságra. Csúnya és halovány játékkal, de tökéletesen beparkoltak a busszal. Hiába az óriási mezőnyfölény, ezzel Olaszország nem büszkélkedhet. Az igazi csalódás az, hogy gólt sem sikerült szereznünk egy olyan mérkőzésen, ahol mindvégig az ellenfél térfelén labdáztunk. Hetvenöt százalékban birtokoltuk a labdát, volt huszonnégy lövésünk. Ha így játszottunk volna az odavágón, most nem kellene erről beszélgetnünk, ugyanis ott lennénk a 2018-as világbajnokságon.” – fogalmazott. Élesebb hangnemet ütött meg Luigi Garlando, aki szintén a Gazzetta újságírója: „Ha egy olyan szerény együttes ellen, mint Svédország, száznyolcvan perc alatt sem szerzel gólt, nincs helye kifogásoknak. Annyit sem érdemelsz.”

2018-World-Cup-Qualifications-Europe-Italy-vs-Sweden

Valószínűleg mégsem olyan szerény képességű együttes a svéd válogatott, amely ráadásul legnagyobb sztárja, a 2016-os Eb után visszavonuló Zlatan Ibrahimovic nélkül érte el a mostani sikert.

Jóval élesebb kritikát fogalmazott meg a Corriere Dello Sport. „Kifelé mindenkivel” címmel jelent meg a keddi újság, amelyben leginkább Gian Piero Venturát ostorozzák. A szakembernek mindenképp távoznia kell, mert taktikailag nem megfelelően készítette fel az olaszokat. Viszont a játékosok között is megtalálták a bűnbakokat. „Ez az olasz labdarúgás valósága, története legfájóbb megaláztatása, szégyene, ami semmihez nem hasonlítható. Buffon őszinte és szenvedélyes könnyei szimbolizálják több apa összeomlását, ami elől senki, de senki nem menekülhet.” Ivan Zazzaroni csak a jelzőket tudta sorolni: „Elfogadhatatlan szégyen, kitörölhetetlen blama. Apokalipszis, katasztrófa, egy tragédia. Az olasz futball válságban van, de nem rosszabb, mint a svéd vagy a svájci.”

Itt is előkerült a válogatott kapitányának furcsa, és ellentmondásos döntéseinek hatása. A Corriere Dello Sport például azt emelte ki, amely jellemző volt a kapitány korábbi megoldásaira, jelesül De Rossi becserélésénél, ahelyett, hogy támadóbbá tette volna az együttest, egy védekező játékost akart beküldeni.

hi-res-c4198df8652c519f96e028c5d2d0ca60_crop_north

Érthető volt a Tuttosport kritikája is. „Mindenki haza!” címmel közölt összefoglalót a válogatott utolsó 2017-es meccséről, és egyben a pótselejtező kudarcáról. „Olaszország nem lesz ott a világbajnokságon – ehhez hasonlóra legutóbb hatvan éve volt példa. A pótselejtező két meccsén egyetlen gólt sem sikerült szerezni. Ez a szégyen nem csak Ventura sara, akinek többé nem szabad kapitánynak lennie. Ez a teljes futballunk szégyene. Az igazság fáj, és soha annyira, mint ezúttal: mert az igazság az, hogy jogos, ami történt. Olaszország nem lesz ott a vb-n, és megérdemelte ezt, először is azzal, hogy a nép egy része fütyült, amikor a svéd himnuszt játszották. Lehet sírni, mint Buffon és sok millió olasz. Lehet káromkodni, mint De Rossi a kispadon. Lehet hallgatni, mint Ventura, a legtisztességesebb szövetségi kapitány. Mindenki mehet haza, igen.”

A La Stampa inkább az igyekezetet emelte ki, ami azonban nem jelentett egyet a győzelemmel. „Odatették magukat a pályán, tényleg nem mondható, hogy nem próbálták meg. Az első félórában úgy hajtottak, hogy a szívük a torkukban dobogott, de mindez a kreativitás és a pontosság kárára ment.”

A Corriera Della Serra szerint gödörben van az itáliai futball, a megoldás elsősorban szemléletváltás lehet.

„Brutális, kitörölhetetlen, egy intő, sötét jel. Az olasz labdarúgást sohasem látott vihar sújtja.”

~GS~