Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb 2018: tegnap este a futball és a szurkolók is sokat vesztettek!

Maholnap teljes lesz a 2018-as oroszországi világbajnokságra kvalifikálók névsora, mely igen érdekesnek és egyedinek ígérkezik. A 32 fős mezőnyből 29 résztvevő neve már ismert és bizony lesznek nagy hiányzók. Kis országok, a futballban nem éppen magasan jegyzett nemzetek vívták ki a részvétel jogát, mely legalább olyan szép és elismerésre méltó, amennyire hiányozni fognak azok az ikonikus nevek, melyek nélkül nehéz volt elképzelni a tornát, ám a képzeletből mostanra valóság lett. Több lesz a szurkolói szemmel világszerte érdektelen párharc, miközben országok őrülnek majd meg és szurkolnak a sajátjaiknak, ám ezzel egyedül lesznek. Hogy mit is vesztett a világesemény, a sportág és a szurkolók? Összegyűjtöttük!

Russia

Egy négyszeres bajnokkal kevesebb…

Hétfő este hősiesen védekezett, a pótselejtezős párharc során Olaszország előtt 180 percen át lehúzta a rolót Svédország, mely így elütötte a kvalifikációtól a világ valaha volt egyik legsikeresebb válogatottját. A Squadra Azzura 1958 után először hiányzik majd a világeseményről, története során pedig harmadszor nem jutott ki. Egy olyan négyszeres bajnokot vesztettünk, mely nélkül elképzelhetetlen volt a torna. Az olaszok bármikor képesek voltak meglepetést okozni és játékstílusuk roppant megosztóvá tette őket, ha valaki nem nekik, akkor ellenük szurkolt, de játszottak bárki ellen, az embereket odatapasztották a képernyők elé. Az egész selejtezősorozat legnagyobb vesztese talán Gianluigi Buffon, aki visszavonulását tegnap este élő adásban jelentette be (részletek bővebben ITT). A labdarúgás, a sportág és a szurkolók egy legendát vesztettek el idő előtt…

000ef1bb-800

Amit Buffontól elvett a sors, azt egy másik legenda Zlatan Ibrahimovic számára megadhatja, avagy szinte biztosak vagyunk benne, hogy a svédek meggyőzik a Manchester United sérülésből visszajövő sztárját. A válogatottságot 2016-ban lemondó hórihorgas csatár ott lehet Oroszországban és újra magára ölti majd a címeres mezt.

Nem csak az olaszok fognak hiányozni…

Kis híján Lionel Messi és az argentinok is lemaradtak, ám végül az utolsó játéknapon kibújt a klasszis a katalánok sztárjából, aki a világbajnokságra lőtte a korábbi kétszeres győztest. Végül azonban Peru futott be a pótselejtezőt érő pozícióba, avagy Chile lemaradt a vb-ről. Ezáltal olyan labdarúgókat vesztettünk, mint Alexis Sanchez, vagy éppen Arturo Vidal. Kijutott Panama, mely újonc lesz, mindez pedig azt jelentette, hogy USA nélkül rendeznek vb-t, melyre 1990 óta nem volt példa. Izland szintén újonc lesz azt követően, hogy az Eb-re is kijutott, a vb-kvalifikációt is összehozták. A legnagyobb európai hiányzó Hollandia lesz, mely korántsem éli aranykorát, de mindig üde színfoltok tudtak lenni. Ezzel Wesley Sneijder, Robin van Persie, Arjen Robben és Klaas-Jan Huntelaar elvesztette a lehetőségét annak, hogy még egyszer világbajnokságon szerepelhessen. Legalábbis nehéz elképzelni, hogy négy év múlva is aktívak lesznek és számításba veszik őket a nemzeti csapatnál.

Tegye a szívére mindenki a kezét. Lehet és kell is szimpatizálni azokkal a nemzetekkel, melyek történelmi sikert vittek véghez, ám az említett hiányzók meccseit valószínüleg nagyobb lelkesedéssel néztük volna a tv-ben, mint egyes kijutókét. Tény, hogy a sportág és a szurkolók is sokat vesztettek, ám az is tény, hogy ezen már senki és semmi nem változtathat, avagy új sztárok és legendák fognak születni és szinte biztosak vagyunk benne, hogy ez a torna sem múlik majd el meglepetéscsapat nélkül, mely talán Európából, talán pedig Afrikából érkezik majd…