Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb 2018: már csak egy hely kiadó a 32-es mezőnyben – videóval

A 0-0-s első mérkőzés után Ausztrália válogatottja Sydneyben fogadta Hondurast az interkontinentális pótselejtező visszavágóján. A hazaiak sorozatban negyedik, a vendégek pedig sorozatban a harmadik világbajnoki részvételükért szálltak harcba.

d857607182d453b321334d806299dc35

A mérkőzés hőse (forrás: aap)

Nem sikerült túl eseménydúsra az első játékrész, Tim Cahill és Tommy Rogic előtt adódott egy-egy hatalmas lehetőség, de a félidő végül gól nélkül zárult. Nem kellett viszont sokat várni az első találatra a folytatásban, a hazaiak csapatkapitánya, Mile Jedinak szabadrúgása Figueroán irányt változtatva hozta lehetetlen helyzetbe a vendégek kapusát. Ezután nem sokkal Cahill veszélyeztetett, de fejese a kapufán csattant. A továbbjutás eldöntésére a 72. percig kellett várni, amikor ismét csak Jedinak volt eredményes, ezúttal büntetőből, majd a mérkőzés vége előtt pár perccel az “i”-re is ő tette fel a pontot, ismét csak tizenegyesből vette be a reményt vesztett hondurasiak kapuját. A ráadás negyedik percében a vendégeknek ugyan sikerült szépíteniük Figueroa révén, de ez már mit sem számított, Ausztrália harcolta ki a világbajnoki részvétel jogát!

A világbajnokság mezőnye a magyar idő szerint holnap hajnalban 3:15-kor kezdődő Peru – Új-Zéland mérkőzés továbbjutójával lesz teljes.

Ausztrália – Honduras 3-1 (0-0)
Gólszerzők: Jedinak (54., 72., 85., utóbbi kettőt 11-esből) ill. Figueroa (90+4.)

A mérkőzés góljai:

(zp)