Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb 2018: Marokkói színekben a korábbi Barca tehetség?

A 2018-as világbajnokság afrikai selejtezője során magabiztosan szereplő Marokkó merész lépésre szánta el magát, hogy tovább erősítse keretét!

(Kép: marca.com)

Sajtóértesülések szerint a Marokkói Labdarúgó Szövetség minden követ megmozgat annak érdekében, hogy Munir El Haddadi marokkói válogatott lehessen. Állítólag a marokkói szülők gyermekeként világot látó Munir is nyitott lenne a váltásra, csakhogy van egy bökkenő!

A Barca-nevelésű támadó ugyanis pályára lépett tétmérkőzésen, egészen pontosan még 2004-ben egy Európa-bajnoki selejtezőn a spanyol válogatott színeiben. A FIFA hatályban lévő jogszabályai pedig kimondják, hogy egy játékos addig válthat szabadon országot, amíg tétmérkőzésen nem lép pályára egy válogatottban. Munir  Macedónia ellen már ellőtte ezt a lehetőségét.

Az “Atlasz oroszlánjai” a Marca című sportnapilap szerint a Nemzetközi Sport Döntőbírósághoz (CAS) fordulnak segítségéért, hiszen 22 esztendős szélső azóta egyetlen percet sem játszott spanyol színekben, és összesen a Macedónia elleni 13 perc választja el a váltástól.

Az ügy tehát a CAS elé kerül, kíváncsian várjuk a döntést!