Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Exkluzív interjú a MU-nak gólt lövő magyarral!

Az angol foci új magyar reményésgének tartják számon aki a Stoke felnőtt keretével is edzett már. A FociClub.hu rendelkezésére állt a Stoke City magyar utánpótlás válogatott játékosa Szerető Krisztofer, aki őszintén beszélt a kezdetekről és a  céljairól is.

szeretokrisz

– Kezdjük az egész történetet a  kezdetektől, hogyan kerültél a labdarúgás közelébe, mi az ami megfertőzött?
– Játszótéren láttam először focit azt hiszem ott szerettem bele. Nagyon sok időmet töltöttem a játszón mikor 6-7 éves voltam, nagyon vonzott a labda. Pontosan nem tudom mi volt az ami megfertőzött minden tetszett a fociban örömöt okozott számomra.

– Karrieredet a Honvéd akadémiáján a Magyar Futball Akadémián kezdted el, mesélj egy kicsit a kezdetekről, hogyan indult el a futballpályafutásod.
– Helyesbítek a Csepel FC-ben kezdtem a pályafutásomat 9 évesen. Nagyon nehezen akartak felvenni a csapathoz, mert azt mondták, hogy nagyon sokan vannak, de apukám és a barátja Bak Richard addig nyaggatták az edzőt míg azt nem mondta, hogy rendben jöhetek egy hét próbajátékra. Aztán első meccsemen nyertünk 3-0-ra mind a hármat én rúgtam így hát maradtam a Csepel FC-ben es 11 évesen igazoltam a Honvédhoz.

– 2016 nyarán aztán búcsút intettél a Honvédnak és Angliába távoztál a Stoke együtteséhez. Hogyan jött a külföldi lehetőség?
– A menedzsereim Schultz Levente és Csepregi György mondták nekem ezt a lehetőséget, hogy ha szeretnék van rá lehetőség hogy próbajátékra menjek a Stoke City-hez. Én pedig nem is gondolkodtam sokat egyből tudtam, hogy ezt meg akarom próbálni! A próbajátékon egy németországi tornán vettünk részt amin én lettem a torna legjobb játékosa. És rá két hétre megerősítették, hogy le szeretnének igazolni.

– Méltóképpen búcsúztál a Budapest Honvédtól, hiszen a búcsúmeccseden megkaptad a kapitányi karszalagot és gólt is szereztél. Nehéz volt a búcsú, itthagyni szeretet hazádat?
– Igen nagyon szép gesztus volt az akkori edzőmtől Farkas Tibortól, hogy felajánlotta a kapitányi karszalagot. Úgy mentem fel a pályára, hogy gólt kell rúgjak ami szerencsére sikerült. Nagyon nehéz volt itthagyni családom, barátaim, ismerőseimet és szeretet hazámat. Nagyon féltem, de egyben vártam az új kihívásokat!

Krisztofer Szereto - 169 - 2400x1350 - U18s

– A te korosztályodból ketten is nevezetesen Schön Szabolcs és Horváth Csanád is külföldre igazolt, de abban az időben a Stoke akadémiáján további két fiatal magyar labdarúgó Deczki Máté és Gyolla Dániel is nevelkedett. Szerinted mi az ami a fiatalok számára vonzóvá teszi a külföldi akadémiákat, amit itthon nem kaphatnak meg?
– Nem tudhatom, hogy kinek miért teszi vonzóvá. Nekem az tette vonzóvá, hogy nagyszerű körülmények vannak biztosítva a futballra és egy nagyon nagy szintű utánpótlás ligába tudtam igazolni ami a fejlődésem szempontjából nagyon fontos volt.

– Az U17-es válogatottnak is meghatározó tagja lettél, összesen 12 mérkőzésen 848 játékpercet kaptál Szélesi Zoltán szövetségi edzőtől. A horvátországi Eb-re kijutottatok majd kiváló teljesítménnyel rukkoltatok elő. Te hogyan élted meg ezt a tornát?
–  Örültem hogy bíztak bennem es annyi játéklehetőséget kaptam. Nagyon boldog voltam mikor ilyen szép sikereket értünk el együtt a csapattal. A csapat nagyon egybe volt nem csak a pályán, hanem a pályán kivül is mindenki nagyon oda tette magát azt hiszem ez volt a legfontosabb és azt mutatta meg nekem, hogy ha együtt küzdünk és meghalunk egymásért a pályán nagyon sokra képesek vagyunk. Bár volt bennük egy kisebb csalódás hiszen egy meccsre voltunk a világbajnokságtól.

– Idén októberben pedig már az U19-es csapattal vívtatok sikeres selejtezőt Hollandiában és bekerültettek az eiltkörbe. Sokáig úgy tűnt nem sikerül a továbbjutás, de végül a szerencse a mi oldalunkra állt. Hogyan értékeled eddigi válogatott karriered, miben szeretnél még fejlődni?
–   A válogatottba kezdetek óta ott vagyok és, hogy most egy korosztállyal feljebb kerültem az egy visszajelzés számomra, hogy valamit jól csináltam az elmúlt időszakban. De persze dolgozom azon, hogy még feljebb kerülhessek. Mindenbe kell még fejlődjek, de fizikailag szeretnék a legtöbbet.

– A Stoke City U18-as PL gárdájában 540 játékpercet kaptál az idei szezonban és a Manchester United ellen egy zseniális gólt szereztél. Milyen érzés volt gólt szerezni az angol foci egyik legnagyobb klubja ellen?
– Természetesen jó érzés volt, de úgy gondolom bárkinek rúgok gólt ugyan olyan jó érzéssel tölt el mintha a Unitednek rúgnék gólt.

2017051259

 – A Stoke City első csapata a Premier League legutóbbi szezonjában a 13. helyen végzett, mik a céljaid a közeljövőben, lehetőséget kaphatsz-e a felnőtt csapatban?
– Nagyon remélem egy kis időn belül rám is számítanak az első csapatnál. De úgy gondolom semmit sem kell elsietni mindenek megvan a maga ideje.

– Mik az erősségeid és a gyengességeid?
– Az erősségeim a gyorsaság egy az egy elleni szituációk és a lövés! A gyengéim fizikailag meg kicsit le vagyok maradva a többiektől és a védekezésben is kell meg fejlődjek! De amióta kint vagyok ezekben is rengeteget fejlődtem.

– Milyen célokat tűztél ki az idei szezonra?
–  U23-ba felkerülni, de már ezt mondhatjuk, hogy sikerült mert az elmúlt 2 hónapban fent edzettem és az előző heti meccsen is már keretbe voltam. De azt is kitűztem magamnak, hogy legalább 4-5-szor szeretnek az első csapatnál edzeni. Amiből már egyet letudtam.

– Mi volt eddigi pályafutásod legnagyobb sikere és legnagyobb csalódása?
– A legnagyobb siker az egyértelműen az U17-es Eb és egyben a legnagyobb csalódás is, mert egy meccsre voltunk az világbajnokságtól! Amit nagyon el akartunk érni!

A végére pedig egy gyors kérdezz, felelek:
Ki a példaképed ? – Cristiano Ronaldo
Melyik a kedvenc csapatod ? –  Real Madrid
A legkellemetlenebb ellenfél, aki ellen játszottál ? – sok volt
Kinek adnád idén az Aranylabdát ? – Cristiano Ronaldo
Szerinted ki nyeri idén a BL-t ? – PSG
Kedvenc ételed ? – carbonara
Kedvenc italod ? – ice tea
Kedvenc filmed és sorozatod ? – Torrente és a Halálos iramban
Milyen hobbijaid vannak ? – horgászat

Grafika: Bács András

Képek: stokecityfc.com, mlsz.hu

Ondik Gábor