Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Egyre közelebb az Interhez a PSG sztárja?

Az már viszonylag régóta köztudott, hogy a Paris Saint-Germain argentin játékmestere, Javier Pastore távozni készül a Párizsból, nemrég pedig az érintett azt is elmondta, a jövőjét leginkább Olaszországban képzelné el. 

pastore(Fotó: calciomercato.com)

Az argentin ügynöke, Marcelo Simonian az FCInterNews.it nevű honlapnak beszélt ügyfele potenciális Milánóba igazolásáról. “Ha sikerülne Pastorét megszerezni, az nagy esély lenne az Internek, hogy visszataláljanak a múlt sikereihez. Meglátjuk, képesek lesznek a kínai tulajdonosok összehozni az üzletet.” – nyilatkozta Simonian. Pastore képviselője az Inter klubvezetéséből Piero Ausiliót, illetve Walter Sabatinit is dicsérte, Luciano Spallettit pedig a legjobb olasz edzőnek nevezte, talán amolyan motiváló jelleggel…

A találgatásokra Ausilio annyit reagált, olvasta azokat, de egyelőre nem tárgyaltak Simoniannal. Ausilióék meg fogják vizsgálni a lehetőségeiket, de januárban nem szívesen igazolnak, csak akkor ütnek ugyanis nyélbe bármilyen üzletet, ha úgy ítélik meg, az érkezők tényleges erősítést jelentenek a csapatnak.