Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: öt perc is elég Asensionak

A Real Madrid több fiatal hazai játékosa is faképnél hagyta már az elmúlt években a klubot, amiért az gyakorta helyezi előtérbe az olykor méregdrága légiósokat. Úgy fest azonban, hogy Marco Asensio esetében győzött a klubszeretet.

XXb0xvPfQcbOOzRRadRPew-Marco-Asensio-oslavuje-strelen-g-l

Asensio ugyan nem a Real Madrid, hanem a Mallorca nevelése, ettől függetlenül a BL-győztes és spanyol bajnok klub szurkolói duplán annyira kötődnek hozzá, mint bármely más külföldihez. Népszerűségét használták ki tegnap a „Királyiak” is, lévén Zinedine Zidane vezetőedző mellett nem más, mint a nyolcszoros válogatott szélső jelent meg a Bajnokok Ligája sajtótájékoztatóján.

A Real ma este a ciprusi Nicosiaban lép pályára, az APOEL vendégeként. Cristiano Ronaldoék pedig már egy döntetlennel is megváltanák helyüket a legjobb tizenhat között a legrangosabb európai klubsorozat tavaszi folytatásában. Az esélyek egyértelműek, nem is csoda, hogy az újságírók is személyesebb kérdéseket tettek fel Asensionak, aki készségesen válaszolgatott is a csapatban betöltött helyzetét illetően:

„Mindig ugyanazzal a motivációval játszom, egyre fontosabbá válok a csapat számára, és minden percet élvezek is, akár öt percet játszom, vagy ha én is kezdő vagyok. Nem érzek semmilyen nyomást, nyugodt vagyok, és megpróbálok pluszt hozzáadni a csapat teljesítményéhez.”

– nyilatkozta a 21 esztendős játékos, aki a szezonban eddig tizenkilenc alkalommal lépett pályára, góljainak és gólpasszainak száma pedig hét és kettő.

Balogh József