Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

21 évesen kényszerült visszavonulni az ETO kapitánya

A másodosztályú ETO FC a tegnap este folyamán honlapján osztotta meg 21 éves csapatkapitánya, Nagy Ádám visszavonulásának hírét.

elveszitettuk-a-csapatkapitanyunkat_2017-11-21(Fotó: eto.hu)

Nagy Ádám 11 éve tartozik az ETO kötelékeihez, két és fél éve szolgálta csapatkapitányként is az egyesületet a mindössze 21 éves védő. Nemrég agyrázkódás után vizsgálták és olyan elváltozásokat fedeztek fel, ami miatt a visszavonulás mellett kellett döntenie Nagynak. Utolsó meccsét tehát a Soproni VSE elleni megyei rangadón játszotta, melyen be is talált.

Az ETO FC közleményét, benne Nagy nyilatkozatával változtatások nélkül közöljük a továbbiakban:

Nagy Ádám az MTK elleni mérkőzésen agyrázkódást szenvedett, ezt követően tüzetesebb orvosi kivizsgáláson esett át. A kivizsgálást követően az orvosi stáb vezetője, Dr. Ágh László arról tájékoztatta a játékost és az ETO vezetőségét, hogy egy korábbi sérülés, vagy elváltozás miatt mindenki legnagyobb sajnálatára egészségügyi okokat szem előtt tartva csapatkapitányunknak fel kell hagynia aktív labdarúgó pályafutásával.

Ádám 11 évet töltött az ETO-ban, ezalatt az utánpótlás korosztályoktól kezdve 274 mérkőzésen lépett pályára, ebből 255 meccsen kezdőként, és 66 góllal örvendeztette meg a szurkolókat. 18 évesen mutatkozott be az NB I-ben, 7-szer lépett pályára. 2 és fél éve csapatkapitány, nagy szerepet vállalat a csapat NB II-es feljutásában. Mind sportszakmai, mind emberi okokból nagyon fog hiányozni a csapatból.

A kialakult helyzetben klubunk természetesen csapatkapitányunk mellett áll és mindenben segíti őt, valamint a jövőre nézve sem kívánja elengedni a kezét, ezért ha az Ádám elképzeléseinek is megfelelő, az egyesület olyan sportszakemberi állást kíván részére felajánlani, melynek folytán továbbra is az ETO-család szerves része tud maradni.

Ádámnak tiszta szívből köszönjük az ETO-ban eltöltött éveket és azt a hihetetlen munkát és elköteleződést, ami miatt most ilyen nehéz búcsút inteni. A civil élethez, még ha nehéz is ilyet mondani, sok sikert és kitartást kívánunk!

Nagy Ádám: „Nagyon nehéz ilyenkor mit mondani, igazából még fel sem fogtam, mi történt. Jó lenne azt hinni, hogy ez egy rémálom, de sajnos nem az, ez a szomorú valóság. Gyakorlatilag egy olyan dolog ért véget, ami még el sem kezdődött. Időre van szükségem, hogy feldolgozzam ezt az egészet. Az ETO az életem, a mindenem, nagyon fáj, hogy többet nem tudok pályára lépni. De ha a pályán nem is, a lelátókon biztos találkozunk még.

Köszönöm szépen a szurkolóknak a szeretetüket és támogatásukat, köszönöm a klubnak az itt eltöltött 11 évet, és köszönöm a vezetőségnek, hogy mellettem állnak ebben a nehéz helyzetben. Az utolsó hazai mérkőzésünkön a Zalaegerszeg ellen december 3-án szeretnék mindenkitől méltó módon elbúcsúzni, remélem, minél többen kijöttök.

A következő időszakban szeretném magamban nyugodtan feldogozni a történteket, arra kérnék mindenkit, hogy ezt tartsa tiszteletben, ha megérett a dolog bennem, még fogok róla beszélni, de addig nem szeretnék többet nyilatkozni.

Mindörökké hajrá ETO!”