Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: bealudt a Manchester United, kikapott a Baseltől – videóval

A Manchester United nem adott bele mindent abba, hogy megnyerje a mérkőzést a Basel ellen, majd visszavettek a tempóból, amit a svájciak ki is használtak. Az első félidő végén két kapufát is lőtt a United, viszont a második játékrészben teljesen eltűntek. A Basel került ezután többször is veszélyes helyzetbe, majd az utolsó percekben meg is szerezték a győzelmet jelentő találatukat. 

GettyImages-877563244

Forrás: uefa.com

Nem kezdett rosszul a svájci csapat, többször is a United kapuja elé kerültek az első félidő elején. A 12. percig nem is jutottak el a hazaiak kapujáig az angolok, majd ekkor Lukaku egy az egyben vihette a kapusra a labdát, ám belelőtte azt Vaclikba, a kipattanó utáni beadást pedig Fellaini fejelte fölé. Beindult a United, a 17. percben ismét a belga került helyzetbe, aki Daley Blind beadását követően ugrott a legmagasabbra, de ez a fejes is elkerülte a kaput. A Basel azonban továbbra is bátran futballozott, és több szép támadást is vezetett, ám a befejezésekkel még gondjaik voltak. A 31. percben remek helyről lőhetett szabadrúgást a Manchester United, amit Pogba végzett el, de a kapu felett szállt el a labda. A félidő vége felé leült a mérkőzés. Az angoloknak a gól nélküli döntetlen is elég lett volna, de a Baselnek kellett a győzelem, ha tovább akar jutni. Aztán a 41. percben a United legveszélyesebb embere, Fellaini fejelt a kapufára Martial beadása után, a 44. percben pedig a francia került helyzetbe egy hatalmas sprinttel, de Vaclik óriásit védett. Nagyon beindult az MU, a 45. percben Rojo bombája pattant vissza a keresztlécről. Így zárult az első játékrész.

A második félidőben ennél többet kellett mutatnia a Baselnek, és ügyesen is kezdtek. Az 51. percben egy szép támadás végén Serey Die próbálkozott egy lövéssel, de nem sikerült eltalálnia a kaput. Jót tett a szünet a svájciaknak, sokkal többet tudták tartani a labdát, és veszélyesebbek is voltak a támadásaik. Az 56. percben Oberlin lőtt kapura, amit Romero védett nagyszerűen. A 60. percben nagyon jó helyről jöhetett szabadrúgással a hazai csapat, amit Zuffi végzett el, de a próbálkozás nem volt veszélyes. Jobban játszott a Basel, a 63. percben már nagyon közel voltak a gólhoz, először Oberlin kapott bele a labdába, amit Romeronak kellett védeni, majd Steffen próbálkozása gurult el centikel a kapu mellett. A 66. percben már a svájciak is eltalálták a kapufát Lang fejesének köszönhetően. A 70. percben úgy tűnt, hogy tizenegyeshez jut a Basel, miután Blind buktatta Steffent a tizenhatoson belül, de a játékvezető ezt nem így gondolta. Most már csak a Basel támadt, a 70. percben Rojo mentett az utolsó pillanatban Oberlin elől. A 73. percben jött a United első helyzete a második játékrészben, Rashford lőhetett a tizenhatos előteréből, de csak az oldalhálót találta el. A 77. percben Serey Die próbálkozott egy gyönyörű lövéssel távolról, de Romero bravúrral védte a próbálkozást, amibe bele is sérült az elefántcsontparti játékos. Továbbra is dominált a Basel, a fölény pedig a 89. percben érett be, hiszen megszerezte a vezető találatot a svájci gárda. Raoul Petretta passzolta a labdát a United védők előtt Michael Langnak, aki Blind mellett éles szögből lőtt a hálóba. A hajrára sem tudta feltüzelni magát az angol klub, így a Basel megnyerte a mérkőzést.

Basel – Manchester United: 1-0 (0-0)
Helyszín: St. Jakob-Park (Basel) Vezette: Daniele Orsato (olasz)
Gólszerzők: Lang (89.) ill.
Sárga lap: – ill. Darmian (83.)
Kiállítás:  – ill. –

Basel: Vaclik, Balanta, Suchy, Akanji, Petretta, Zuffi, Serey Die (Fransson, 80.), Lang, Elyounoussi, Steffen, Oberlin. Vezetőedző: Wicky Raphael

Manchester United: Romero, Darmian, Smalling, Blind, Rojo, Fellaini, Herrera, Lingard (Rashford, 63.), Pogba (Matic, 66.), Martial (Ibrahimovic, 74.), Lukaku. Vezetőedző: Jose Mourinho

Az A-csoport állása:

Screenshot_1