Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Exkluzív interjú az MTK sokoldalú tehetségével!

A jelenleg a másodosztályban listavezető MTK-t erősíti korábban szerepelt az U20-as világbajnokságon is. Céljai között szerepel a külföldi szerződés és a felnőtt címeres mez, az MTK sokoldalú fiatal tehetségével Talabér Attilával beszélgettünk.

talaber

–  Kezdjük a legelején a történetedet, hogy kerültél a labdarúgás közelébe?
–  Édesapám kapus volt, így hamar eldőlt, hogy melyik sport lesz az amit elkezdünk a testvéremmel. Bátyám iskolás korában kezdte a focit amikor én 4 éves voltam, jártam vele edzésekre én is szóval így kezdődött az egész.

–  Mi volt pályafutásod legfőbb állomásai és hogyan kerültél jelenlegi csapatodhoz?
– Először a Goldball csapatához vittek edzésre, de ott nem éreztem jól magamat, három edzésen voltam a csapatnál. Utána a MAC Népstadionhoz kerültem, ami az MTK fiókcsapata volt akkoriban. Amikor elértük az U12-es korosztályt akkor több szűrő kiválasztón mentünk keresztül.

– Ugye az MTK U12-es korosztályában kezdted ezt követően végigjártad a korosztályos ranglétát, szerepeltél az U20-as világbajnokságon is. Hogyan emlékszel vissza ezekre az időkre?
– Mint említettem 4 éves voltam mikor kezdtem. U12-ben kerültem az MTK kötelékébe, ahol egy év kisvárdai kölcsön után még most is játszom.

– Hol érzed legjobban magad a pályán, melyik a kedvenc posztod?
–  A legjobban a pálya tengelyében érzem magamat. Belső védő és védekező középpályás az a poszt amit a legjobban szeretek. Ezen felül szélső védőként is tudok játszani.

13573459_104389703330081_205629836_n

– Jelenleg az MTK labdarúgója vagy, egy nagy korszak véget ért az MTK-nál és tavaly kiestetek az élvonalból. Idén teljesen más célokkal vágtatok neki az idénynek, mi lehet a motiváció ilyenkor egy ilyen nagy múltú klubnál, mikor hullámvölgybe kerül a gárda?
–  Egyértelműen az, hogy azonnal vissza kerüljünk az első osztályba.

– Tavaly Kisvárdán szerepeltél ahol, több mint 30 mérkőzésen is pályára léptél idén a várdaiak az MTK legnagyobb kihívói a feljutásért folytatott harcban. Szerinted az MTK mellett ki kerülhet vissza az élvonalba?
–  Úgy gondolom, hogy a Kisvárdának nagy esélye van a feljutásra. Hosszú ez a szezon, sok jó csapat van a másodosztályban, így nehéz lenne megmondani ki lesz a feljutó.

 –  Idén az NBII-ben négy mérkőzésen léptél pályára és két gólt szereztél, de pályára léptél a NBIII keleti csoportjában is. Milyen célokat tűztél ki az idei szezonra?
–  Három mérkőzésen léptem pályára kezdőként, egyszer pedig a cserejátekosok közé neveztek, de akkor nem léptem pályára. A célom minél több mérkőzésen pályára lépni, jó játékkal segíteni a csapatot illetve a feljutást.

 – Mennyire vagy elégedett eddigi önmagad teljesítményével?
–  Három meccsen két gól egy belső védőtől az nem rossz arány, de természetesen vannak hibák. Ezeket ki kell javítani. Szezon elején sérüléssel bajlódtam, így felemás érzéseim vannak jelenleg.

13129239_136522726753459_1856155713_n

 – Minden futballista álma, hogy a címeres mezt magára öltse illetve egy külföldi szerződés. A te céljaid között  is ezek az elsődlegesek, illetve melyik topbajnokságban próbálnád ki magad elsősorban?
–  Minden játékos célja az, hogy a válogatottban szerepeljen. Én is szeretném ezt elérni. Számomra nagy cél a külföldi játék is. Nekem személy szerint az angol első osztály, a Premier League, ahol kipróbálnám magamat.

 – Mi volt pályafutásod eddigi legnagyobb sikere és legnagyobb kudarca?
–  Nehéz kérdés. Sok jó emlék, siker van a múltban. Csalódás volt, amikor U17-ben egy utolsó percben kapott góllal nem jutottunk ki az Eb-re a svédek ellen.

 – A nagypálya mellett kispályán a futsalban is megcsillogtattad tehtséged. Miért kezdtél el futsalozni és mi volt a legnagyobb élmény amit a futsal adott?
–  Úgy gondolom, hogy a futsal egy nagyon jó kiegészítő sportág a nagypálya mellett. Fejleszti a technikai képességeket és emelett is rengeteg dologból profitálhat az ember a nagypályan.

 – Végezetül pedig mi a véleményed az MTK új stadionjáról az új Hidegkuti Nándor Stadionról?
–  Élmény minden alkalom amikor ott lépünk pályára. A gyep minősége kiváló. Minden szempontból kitűnő a stadion.

A végére pedig egy gyors kérdezz, felelek:
Ki a példaképed ? – Nagyon szerettem Vidic játékát
Melyik a kedvenc csapatod ? –  Manchester United
A legkellemetlenebb ellenfél, aki ellen játszottál ? – Max Meyer a Schalke játékosa valamint Kelechi Icheanacho a Leicester City játékosa
Kinek adnád idén az Aranylabdát ? – Neymar
Szerinted ki nyeri idén a BL-t ? – Bízom benne, hogy a Manchester United!
Kedvenc ételed ? – Nincs kifejezett kedvenc, sok mindent szeretek.
Kedvenc italod ? – Szénsavmentes ásványvizet vagy citromos Ice teát fogyasztok legtöbbször.
Kedvenc filmed és sorozatod ? – Szökés
Milyen hobbijaid vannak ? – szeretek zenét hallgatni

Grafika: Bács András

Ondik Gábor