Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ifi BL: Legalább szépen búcsúzott a Honvéd

Ugyan a győzelem nem sikerült, de a krasznodari nyolcas után legalább emelt fővel búcsúzhat.

honved_960px

Legalább a gól összejött, emelt fővel búcsúzhat a Honvéd. – fotó: nso.hu/archív

Elkerülni az újabb kiütést. Ez volt a Honvéd célja az orosz Krasznodar ellen az ifi BL-párharc visszavágóján. Mint ismert, az első összecsapáson nyolc góllal terhelte meg az orosz együttes Berla Attila hálóját, ami akkor is sok, ha tudjuk, hogy sokkal erősebb, és technikásabb ellenféllel mérte össze erejét Simon Miklós csapata. A visszavágó legnagyobb kérdése tehát az volt, hogy becsülettel tudja-e lehozni a jobb erőkből álló oroszok elleni meccset a magyar együttes, vagy pedig ismét beleszalad egy csúnya verésbe. Jelentjük, előbbi valósult meg. A piros-feketék sokkal jobb formában játszottak, mint a kinti összecsapáson, persze az igazsághoz tartozik, hogy tetemes előnye tudatában közel sem adott ki magából mindent az orosz gárda. És még negyed gőzzel is nagyobb esélye nyílt előnye növelésére. A kispestiek igyekeztek szilárdan, egyben magabiztosan védekezni, s kontrákból veszélyeztetni. Az első negyvenöt perc tulajdonképpen kiegyenlített játékot hozott, annak ellenére is, hogy a labdát a Krasznodar birtokolta, és valamivel közelebb jártak a vendégek a gólhoz, de elmaradtak szerencsére azok a hibák, amelyek az odavágón rendre gólt eredményeztek.

Fordulás után hamar vezetést szerzett Simon Miklós együttese, viszont negyedórát sem tartott ki az előny, mert váltott az orosz egylet, s egyenlíteni tudott. Ám újabb gól már nem esett, így maradt a döntetlen, amivel a kispestiek lehetnek valamivel elégedettebbek, míg az oroszok a sima továbbjutást ünnepelhetik.

Honvéd – Krasznodar 1-1 (0-0)
Bozsik stadion, vezette: Teixeira (portugál)
Gólszerzők: Falussy (51.) ill. Kurazhov (67.)
Sárga lapok: Irimiás (9.), Májer M. (25.), Falussy (60.) ill. –
Kiállítás: – ill. –

Honvéd: Berla A. – Kovács, Falussy, Szabó, Csaba – Májer (Szeles, 87.), Irimiás (Darabont, 63.), Bodrogi, Cipf (Bíró A., 62.) – Stoianovici, Szendrei. Vezetőedző: Simon Miklós

Krasznodar: Safonov – Nasonkin (Grigoryan, 56.), Bochko, Borodin, Ivashin – Utkin, Golubev, Tekuchev (Kurazhov, 53.) – Suleymanov, Ignatyev, Sergeev (Yaskov, 67.). Vezetőedző: Murad Musaev

~GS~