Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Milan lemosta ellenfelét az Európa-ligában – videóval

A Milannak össze kellett kapnia magát, hiszen a legutóbbi bajnokijukon könnyedén kikaptak a Napolitól. Az Európa-liga csoportjukat bár vezetik, könnyedén fordulhat a kocka. 

milanÖröm és bánat egy képen (Fotó: facebook.com)

1. félidő: Az első félidő elejét végig a Milan irányította. Nem is kellett sokat várni az első gólra, ám azt nem a piros-feketék szerezték meg. A 21. percben elaludta a híres olasz védelem, és ezt még Donnarumma sem tudott javítani, így Monschein könnyedén középre tudta passzolni a labdát. Végül nem egy vendég játékosról, hanem Bonucciról pattant be (0-1). A gól után a hazaiak próbáltak azonnal egyenlíteni, és erre alig öt percet kellett várni. Az ügyetlenkedő védők felett átrepült a laszti, amit Ricardo Rodriguez belőtt a kapuba, mert úgy gondolta ott jobb helyen van (1-1). A 36. percben már a vezetést is megszerezték a milánóiak. André Silva egy szabadrúgást könnyedén lekezelt, majd a kapuba passzolt (2-1). Ez volt a portugál csatár ötödik meccse, és ötödik gólja az Európa-ligában. Az első félidő vége előtt Cutrone is kivette a részét a gólgyártásból, miután Borini beadását gyönyörűen a kapuba fejelt (3-1).

2. félidő: Bonucci közel járt ahhoz, hogy “kijavítsa hibáját”, viszont a lövés centikkel elkerülte a kaput. A Milan uralta a második játékrészt is. Kisebb-nagyobb helyzeteket alakítottak ki, amik rendre kimaradtak. Egészen a 70. percig, amikor is Çalhanoğlu beívelését André Silva lőtt a bal alsóba (4-1). A cserék sorra jöttek mindkét oldalon ahogyan a mérkőzés vége felé kanyarodtunk. A háromperces hosszabbításban semmi jó nem történt az Austria Wien-nel, hiába kezdtek el jobban játszani. A végén ugyanis Cutrone újra betalált, ezzel beállította az 5-1-es végeredményt.

AC Milan – Austria Wien 5-1 (3-1)
Helyszín: San Siro; Vezette: Andris Treimanis
Gólszerzők: Ricardo Rodriguez (26.), André Silva (36., 70.), Cutrone (42., 93.) – ill. – Bonucci (ög. 21.)
Sárga: Musacchio (23.)– ill. – Salamon (35.), Monschein (54.)
Kiállítás: – ill. –

AC Milan: Donnarumma – Musacchio, Bonucci (Gómez 80.), Zapata – Borini (Locatelli 74.), Kessié, Calhanoglu, Biglia, Rodriguez (Antonelli 64.)– André Silva, Cutrone. Vezetőedző: Vincenzo Montella

AEK Athen – HNK Rijeka

aekAz AEK nagyot küzdött (Fotó: facebook.com)

A Rijekának volt mit törlesztenie, hiszen a szeptemberi AEK Athen elleni hazai meccsen kikaptak a görögöktől. Ennek megfelelően kezdődött a találkozó, a vendégek rendkívül agresszívan kezdtek. Csupán nyolc perc kellett az első gólhoz, miután egy beadást Gorgon a hálóba bólintott (0-1). A Rijeka nem állt le, pár perccel később kétszer is csak a kapufa választotta el őket a következő góltól. Ami késik az nem múlik. A 26. minutumban Gorgon ezúttal inkább lőni akart. És milyen jól tette! A kapus tehetetlennek bizonyult, így az eredményjelző már 0-2-őt mutatott. Az Athen kezdet magához térni a sokkból, és az első játékrész vége előtt Araujo szépíteni tudott (1-2). A szünet után a hazaiak teljesen átvették az irányítást, és az 55. percben Christodoulopoulos góljával egyenlíteni is tudtak (2-2). A 63. minutumban  Araujo újra betalált, ám a bíró egy szabálytalanságot látott, így nem adta meg. A hosszabbításban a görögök csaknem a győzelmet is megszerezték, de a kapufa másképp gondolta, maradt a 2-2.

Braga – Hoffenheim

bragaA Braganak ma minden összejött (Fotó: facebook.com)

A legtöbb szurkoló még a helyét sem foglalta mikor Goiano megszerezte a vezetést a Braga számára (1-0). A félidő elején a Braga jobban játszott, a Hoffenheim csak később lendült bele igazán. A vendégek hiába birtokolták többet a labdát, az ellenfél kapujáig alig tudtak eljutni. Eseménytelenül, helyzet nélkül telt el az első játékrész. A másodikat újra a hazaiak kezdték jobban. A németek támadtak ahogyan tudtak, aminek a 74. percben lett meg az eredménye. Egy beívelt szabadrúgást Mark Uth segített az ellenfél kapujába (1-1). Közben beállt Szalai Ádám is, aki hónapokkal ezelőtt a lettek ellen sérült meg. A Hoffenheim nem sokáig örülhetett. Tíz perccel a vége előtt Fransergio a felsőbe lőtt (2-1). A hosszabbításban Fabio Martins kivégezte a németeket, akik ettől nem lettek túl boldogok. A bíró hármassípszava előtt többször is sípolnia kellett, a rengeteg szabálytalanság miatt. Legnagyobb sajnálatunkra Szalai piros lapot kapott, így visszatérése nem lehet boldog.

Ludogorets – İstanbul Başakşehir

kkkNagy meglepetésre nyert a Başakşehir (Fotó: facebook.com)

A 19. percben már örülhetett is a Ludogorets Moti góljának, ám les miatt a bíró nem adta meg. Ami nem jött össze az egyik, az összejött a másik oldalon. Edin Visca egy beadás után a léc alá bombázta a labdát (0-1). A 27. percben már kettővel vezettek a vendégek, miután egy gyönyörű szóló után Kerim Frei lőtt gólt (0-2). Az első játékrészben nem született több találat. Nem úgy a másodikban! A 65. minutumban Marcelinho fejelte a törökök kapujába a bőrt (1-2). Ezután megélénkült a játék, és csak a kapusokon múlt, hogy nem született több gól, így maradt az 1-2, amivel a Başakşehir faragott a hátrányából. 

Mihók Richárd