Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El: az Evertont kiütéssel küldte padlóra az Atalanta! – videóval

Tegnap este az Európa-liga E-csoportjának utolsó előtti fordulójában átgázolt ellenfelén az Atalanta, és a Lyon is! Előbbi az 5. körben Liverpoolban verte néggyel az Evertont, míg a francia gárda szintén négygólos győzelmet aratott ciprusi ellenfelével szemben! Mindkét együttes bekerült ezzel a legjobb 32 mezőnyébe, s az utolsó forduló dönt arról az egymás elleni meccsen, melyikük zár a csoport élén. A sorozat ‘F’ jelű kvartettjében a mostani kiírásban brillírozó Sheriff Tiraspol nagyon közel került a továbbjutáshoz, míg a Lokomotiv Moszkva is ugyanezt mondhatja el magáról az utolsó forduló előtt!

IMG_20171124_032019Az Atalanta játékosainak újból volt mit ünnepelniük, hiszen Liverpoolban semmisítették meg az Evertont! (forrás: twitter.com/EuropaLeague)

Nagy meglepetésre az angol bajnokságban is ebben a szezonban pocsék formát mutató Everton már az előző körben kiesett az Európa-ligából. A liverpooli kékek tegnap este a bergamói Atalantát fogadták, amely az első körben Olaszországban győzte le simán a Premier League-ben szereplő ellenfelét (3-0).

IMG_20171124_032034Ötször is az Everton kapujába jutott a labda, és még egy kihagyott tizenegyes is bőven belefért az Atalanta részéről! (forrás: twitter.com/EuropaLeague)

Az Atalanta az előző fordulóban már továbbjutott, de nem úgy tűnt, hogy az olasz együttes visszafogottan teljesít majd soros El-meccsén. Igencsak korán, már a 12. percben bevette a hazai kaput a jól teljesítő olasz gárda! A vendégek gólját Cristante szerezte Masiello passza után (0-1)! Kiegyenlített játék zajlott mezőnyben a szünetig, és a fordulás előtt, még az első játékrész hajrájában egyenlíthetett volna az Everton, ám Davies lövését a 39. percben védte Berisha. Ezzel az első félidő lényegében zárult is, amely szűk Atalanta előnnyel ért véget.

IMG_20171124_032011Rooney-t és társait nagy pofon érte, már nem először a szezonban, de ez megsemmisítőre sikeredett (forrás: twitter.com/EuropaLeague)

A második játékrész elején újabb lehetőség adódott az Atalanta számára a gólszerzésre. Williams a hazai tizenhatoson belül rúgta össze az első találatot jegyző Cristante lábát, a vendégek tizenegyessel jöhettek. A labda mögé Gomez állt, ám a csapatkapitány büntetőjét kivédte Robles kaput, majd a kipattanó után sem tudtak élni esélyeikkel a vendégek, így maradt a 0-1-es eredmény. A 64. percben azonban már sikerrel járt az olasz klub! Ekkor Gomez szögletét követően Cristante volt eredményes fejjel, aki ezzel nem csak csapata, de saját találatai számát is megduplázta (0-2)! A 71. minutumban összehozta a szépítést az Everton, amikor is Mirallas passza után Ramirez vette be Berisha kapuját (1-2)! A hajrában brillírozott a vendég együttes, amely ahhoz vezetett végül, hogy a hazaiak nagyon kikaptak! A 82. percben Gosens talált be egy szöglet után (1-3), majd a 88. minutumban a hat perccel korábban a duplázó Cristante helyét átvevő Cornelius a kapu előteréből növelte klubja előnyét (1-4)! Végül Cornelius is kétszer volt eredményes, ugyanis a legvégén, a 94. percben is ő nyerte a párharcot Robles kapussal szemben (1-5)! A vége kiütéses, már-már megsemmisítő vereség lett az Everton számára, az Atalanta pedig ezzel veretlen maradt, és az élről várhatja az utolsó kört!

UEFA EURÓPA-LIGA • E-CSOPORT, 5. FORDULÓ
Everton – Atalanta • 1-5 (0-1)
Helyszín: Goodison Park, Liverpool
Gólszerzők: Ramirez (71.), ill. Cristante (12., 64.), Gosens (86.), Cornelius (88., 90+4.)


Az Everton – Atalanta találkozóval egyidejűleg a kvartett másik meccsén az olasz klubbal egyetemben veretlen Lyon a liverpooliakat előző ciprusi Apollon Limasszol gárdáját fogadta.

A vendégeknek papíron még volt esélyük a továbbjutásra, ám a francia klub esélyt sem adott ellenfelének! Gyors gólváltás jött félórához közelítve, ugyanis a 28. mintumban Diakhaby (1-0), majd a 32.-ben Fekir vette be a vendégek kapuját (2-0)! A fordulást követően folytatta a gólgyártást a hazai gárda, amely igazságosan osztotta el találatai számát a két félidőben. A fordulás után előbb Mariano Diaz fejjel növelte a Lyon előnyét a 66. percben (3-0), majd a mindent eldöntő gólt Maolida szerezte meg a 90. minutumban közelről a kipattanót a kapuba juttatva (4-0)! Ezzel eldőlt minden, bár azt már korábban lehetett látni, hogy az Apollon számára nem terem babér. A ciprusi együttes így már biztosan nem juthat tovább, az utolsó körben pedig az első hely sorsáról az Atalanta – Lyon rangadó dönt! A két tizenegy pontos csapat december 7-én játszik, jelenleg pedig az olasz klub az éllovas.

UEFA EURÓPA-LIGA • E-CSOPORT, 5. FORDULÓ
Lyon – Apollon Limasszol • 4-0 (2-0)
Gólszerzők: Diakhaby (28.), Fekir (32.), Mariano Diaz (66.), Maolida (90.), ill.

Az E-csoport állása az utolsó, 6. forduló előtt

IMG_20171124_032639


Az ‘F’ jelű kvartettben a meglepetésre zseniálisan teljesítő moldáv Sheriff Tiraspol a Zlin csapatát 1-0-ra legyőzve tett nagy lépést a továbbjutás felé! Ugyanakkor a győztes klub is kieshet még az utolsó fordulóban, mely előtt csak annyi biztos a tegnapi események nyomán, hogy a Zlin csapata az egyetlen, amely már biztosan nem léphet tovább ebből a négyesből.

Az est korábbi mérkőzésén a Lokomotiv Moszkva az FC København csapatát fogadva győzött 2-1-re Farfan duplájának köszönhetően. A perui nagyon jól teljesít Miranchuk közreműködésével, hiszen az orosz labdarúgó adta a dél-amerikai első góljánál az asszisztot! A vendégek csak szépíteni tudtak, de amikor a koppenhágai klub gólvágója, Verbic eredményes volt, még 1-1 volt az állás. Győzelmével jelenleg a második helyen áll az orosz fővárosi klub a csoportban, míg a dán fővárosi gárda ugyan most már csak a harmadik, két ponttal lemaradva a Lokomotivtól, ám még az északi együttesnek is van esélye továbbjutni az utolsó fordulóban.

UEFA EURÓPA-LIGA • F-CSOPORT, 5. FORDULÓ
Sheriff Tiraspol – Zlin • 1-0 (1-0)
Gólszerzők: Jairo (11.), ill.

Lokomotiv Moszkva – FC København • 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Farfan (17., 51.), ill. Verbic (31.)

https://youtu.be/XSCDw49XNvM

Az F-csoport állása az utolsó, 6. forduló előtt

IMG_20171124_032654

Nagy Dávid