Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szoboszlai ismét betalált, simán nyert a Liefering!

Az osztrák másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Erste Liga) 19. fordulójában a Szoboszlai Dominikot soraiban tudó FC Liefering a Kapfenberg otthonában lépett pályára. A magyar tehetséggel felálló vendégek magabiztos győzelmet arattak, melyből Dominik jócskán kivette a részét. 

Teljes képernyő rögzítése 2017. 11. 24. 212556

Az első gólra nem kellett túl sokat várni, ami a találkozó 9. percében született. A vezető találatot Szoboszlai Dominik jegyezte, majd a 48. minutumban csapat második góljában szintén komoly részt vállalt, hiszen Schmid találatát ő készítette elő. Az 57. percben Braticsot kiállította Grobelnik játékvezető, így a meccs hátralevő részében könnyed dolga akadt a vendégeknek. Az 59. minutumban Tetteh értékesítette a büntetőt, a 73. percben Atanga, míg a 90+4. minutumban Schmidt volt még eredményes a Liefering részéről. 

A Liefering tehát továbbra is szárnyal, akárcsak Szoboszlai Dominik. Az osztrák másodosztályban érdekelt klub csupán három pontra van lemaradva az éllovas Ried együttesétől. Szoboszlai Dominik a bajnokság eddig részében 6 alkalommal volt eredményes, mellette pedig 3 gólpasszt osztott ki. 

Kapfenberg – FC Liefering 0-5 (0-1)
Gólszerzők: – ill.
Szoboszlai(9.), Schmid(48.), Tetteh(59., büntető), Atanga(73.), Schmidt(90+4.)

A Liefering egy hét múlva egyébként a 8. helyen tanyázó Wattens csapatát fogja vendégül látni, míg az élen tanyázó Ried a 6. pozícióban található, hazai pályán nem túl acélos Austria Lustenau otthonába fog látogatni…

Németh Boldizsár