Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: Fordulatos meccsen ikszeltek az újoncok, botlott a Honvéd

Folytatódott a kispestiek kálváriája, a címvédőt ezúttal a Mezőkövesd győzte le, míg az újoncok csatája gólzáporos döntetlent hozott.

23844426_1579981308727259_1064294536568277006_n

Hiába szerzett vezetést a Honvéd… – fotó: Facebook.com/Honvédfc

Meglepőt húzott Kuttor Attila, hiszen egyik legveszélyesebb játékosát, Veselinovic-ot csak kispadra ültette a Bozsik stadionban, ahol a címvédő próbált kikászálódni a gödörből, míg a borsodiak a hullámvölgy aljáról szerettek volna mindenképp elindulni kifelé. Gyors gólokkal indult a találkozó, merthogy Danilo már az első percben bevette Dombó Dávid kapuját, hogy aztán nem sokra rá Novák Csanád egyenlítsen. A felejthető első negyvenöt percet követően a második sem hozott túl nagy izgalmat; Koszta Márk ezúttal is betalált korábbi együttesének, így már sorozatban második meccsét veszítette el a kispesti alakulat. És bár Erik van der Meer arról beszélt a szezon előtt, hogy egy játszós, támadó szellemű csapat lép pályára hétről hétre, eddig jobbára elmaradtak a tavalyihoz hasonló mérkőzések, mert ez idáig a teljesítmény meg sem közelíti az elmúlt idénybelit. A kövesdiek viszont abból a szempontból jókor arattak fontos sikert, hogy három ponttal elléptek a Haladástól, s ugyanennyi egységgel követik az újonc Balmazújvárost…

Honvéd – Mezőkövesd 1-2 (1-1)
Bozsik stadion, vezette: Iványi Z.
Gólszerzők: Danilo (1.) ill. Novák Cs. (10.), Koszta M. (50.)
Sárga lapok: Gazdag (67.), Lanzafame (83.) ill. Hudák D. (38.), Lázár P. (43.), Koszta M. (70.), Iszlai (78.)
Kiállítás:

Honvéd: Gróf – Holender, Banó-Szabó, Kamber, Baráth B., Laczkó (Lukács D., 60.) – Deák I., Gazdag – Lanzafame, Danilo, Eppel. Vezetőedző: Erik van der Meer

Mezőkövesd: Dombó D. – Lázár P., Hudák D., Szeles, Vadnai, Szalai A. – Koszta (Pillár, 89.), Iszlai, Mlinar, Strestík (Cseri T., 65.) – Novák Cs. (Veselinovic, 80.) Vezetőedző: Kuttor Attila

…Azt a Balmazújvárost, amely a másik újonccal, a Puskás Akadémiával csapott össze hazai környezetben, s fordulatos, végig izgalmas, kiélezett találkozón tartott otthon egy pontot. Előbb az első negyedóra végén Szakály Péter szerezte meg a vezetést a Puskás AFC-nek, majd a szünet előtti percekben Sigér egalizált. A második félidőben sokáig – több, mint negyedórát – kellett várni az újabb gólra, amellyel visszavette az előnyt a felcsúti alakulat, hogy aztán a hajrában Fekete Ádám megmentse az egyik pontot a házigazdáknak.

Balmazújváros – Puskás AFC 2-2 (1-1)
Balmazújváros, vezette: Berke
Gólszerzők: Sigér D. (44.), Fekete Á. (87.) ill. Szakály P. (15.), Perosevic (62.)
Sárga lapok: Szécsi G. (56.) ill. Knezevic (56.), Molnár G. (71.), Zsidai (84.)
Kiállítás:

Balmazújváros: Szécsi G. – Habovda, Rus, Tamás L., Uzoma – Vajda S. (Kovács Á., 69.), Sigér, Haris, Maisuradze – Rácz F. (Zsiga E., 69.), Arabuli. Vezetőedző: Horváth Ferenc

Puskás AFC: Hegedüs L. – Osváth, Heris, Spandler, Balogh B. – Prosser (Molnár G., 71.), Mevoungou, Márkvárt (Zsidai, 79.), Szakály P. – Perosevic, Knezevic (Bacelic-Grgic, 86.). Vezetőedző: Pintér Attila

~GS~