Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Revierderby! – A legnagyobb német rangadó múltja és jelene

Futballünnep Németországban, futballünnep a világon, egy meccs, melyre minden futballszerető ember kíváncsi, s nem résztvevője a Bayern München. Nem másról van szó, mint a Revierderbyről, a Schalke 04 és a Borussia Dortmund ősi rivalizálásáról, mely 92 esztendős múltra tekint vissza. Múlt, jelen, számok, nézzük mit érdemes tudni a Ruhr-vidéki derbiről.

B-x9dssUUAAE7lp2

Egy regionális derbi kezdete

Idestova 92 esztendővel ezelőtt 1925. május 3-án feszült egymásnak először a két együttes. A mérkőzés 4-2-es Schalke győzelmet hozott, s ekkor még senki nem sejtette, hogy egy világhírűvé váló párharc első morzsáját látta. Mindössze 35 kilóméret választja el egymástól a két bázist, Gelsenkirchen és Dortmund városát, a két csapat szurkolói pedig ősi riválisként gyűlölik egymást. A kezdeti időszakban a kékek domináltak, majd fordult a kocka, ám a párharc 92 éves történetét nézve roppant kiegyenlített számokat láthatunk. Egy regionális rangadóról beszélünk, mely szívügye a szurkolóknak, s a játékosoknak egyaránt, a teltház pedig garantált minden egyes mérkőzésen pályaválasztói jogtól függetlenül.

Két csodálatos “katlan”

A Schalke 04, illetve a Borussia Dortmund is rendkívül modern, nagy és különleges atmoszférájú stadionnal büszkélkedhet. A kékek otthona a Veltins-Aréna immáron a 21. században, 2001-ben nyerte el jelenlegi formáját, s emelkedett ki a földből. Lelátóján 62271 néző foglalhat helyet. A sárga-feketék bázisa a Signal Iduna Park, avagy régi nevén Westfalenstadion, mely több mint egy építmény, a helynek lelke van, atmoszférája pedig lenyűgöző és legendás. Ódákat zengenek róla, ahogyan a kapu mögötti tribüntől a “sárga falról” is, mely egy nagy 25 ezer férőhelyes álló szektor, a Südtribüne. A BVB otthona Németország legnagyobb stadionja a maga 81359 fős befogadóképességével. A csapatok mérkőzésein a tömött lelátó garantált, a kékeknek több mint 40 ezer bérletesük van, míg dortmundi oldalon ez a szám még magasabb, a sárga-feketék rendelkeznek a világon a legtöbb bérletessel. A Veltins-Aréna tetőszerkezete mozgatható és teljesen fedett, valamint további különlegessége, hogy az egész gyepszerkezetet kilehet vontatni a lelátó alatt a stadionon kívülre, hogy a fű napfénnyel “táplálkozhasson”.

sadfg

Ruhr-vidéki derbi a számok nyelvén

A mai lesz a két csapat 151. egymás elleni tétmérkőzése, 51 dortmundi győzelem mellett 41 döntetlen és 58 gelsenkircheni siker ékesíti az eredménysort, illetve 229-282 a gólarány a kékek javára. A Bundesliga alapítása óta kerek 90 alkalommal találkoztak a felek az élvonalban. A mérleg a BVB irányába billen, ugyanis 32 győzelem, 28 döntetlen és 30 vereség a mérleg. A sárga-feketék 139 alkalommal találtak az ősi rivális kapujába, míg az ő hálójukat 126 alkalommal érte kék találat.

Első mérkőzés: 1925. május 3. (Schalke – Dortmund 4-2)
Első döntetlen: 1938. január 30. (Dortmund – Schalke 3-3)
A legnagyobb Schalke siker : 1940. október 20. (Schalke – Dortmund 10-0)
Első dortmundi győzelem: 1943. november 14. (Dortmund – Schalke 1-0)
Első gól nélküli mérkőzés: 1951. április 22. (Schalke – Dortmund 0-0)
A legnagyobb Dortmund siker: 1966. február 26. (Dortmund – Schalke 7-0)

A meccs, melyre minden Dortmund szurkoló piros betűs ünnepként emlékszik!
A Schalke bajnoki álmainak porba hullása: 2007. május 12. (Dortmund – Schalke 2-0)

Főszerkesztőnk élménybeszámolója…

“Elképesztő hangulat, leírhatatlan atmoszféra, egy darabja, egy téglája lehettem 90 percen át a híres “Sárga Falnak”! két év távlatában visszagondolva még mindig borsódzik a bőröm, hihetetlen, hogy ott lehettem. Gyakorlatilag az első negyed órában azt sem tudtam hol vagyok, felfoghatatlan volt az egész. Aki ismer, az tudja, hogy atmoszférafanatikus vagyok, ezen párharc minden másodpercét érezni kell, legális drog…! Újra és újra részese akarok lenni a  Revierderbynek.” – tartott élménybeszámolót a FociClub.hu főszerkesztője Őszi Ádám, aki tavaly is ott volt a Südtribüne “sárga téglái” között, és jelenleg is a helyszínen tartózkodik, hogy újra átélhesse az érzést, mely elmondása szerint leírhatatlan.

34f9f635db6e8584d9488a1a385eae2c

Így látja a derbit egy ízig vérig BVB-fanatikus…

A mérkőzés előtt Dirk Thunigal egy Magyarországon élő törzsgyökeres Dortmund szurkolóval beszélgettünk a derbiről és arról, mit jelent számára ez a meccs – Egy héttel a kezdő sípszó előtt már feszült vagyok, és várom a meccset. Egy meccs, melyen kiderül, hogy ki a Rhur-vidék ura. Két hatalmas szurkolótábor, relatíve kis területen, így van átfedés ismerősök és barátok között. Van akiket kék betegség fertőzött meg, ez ilyenkor egészséges vitákat szül. Ez egy olyan meccs, mely rendbe hozhat egy rossz szezont – Dirk utalt ezzel arra a 2007-es meccsre, melyet fentebb már megemlítettünk, avagy akkor a BVB győzött a Schalke ellen és elütötte fő riválisát a bajnoki cím elől – Nekem a derbi a legfontosabb meccs a szezonban, egy győzelem a Schalke ellen többet ér, mint egy egész bajnokság!”

Játékosok, akik szentségtörést követtek el

A labdarúgás történetében 25 olyan labdarúgó van, aki mindkét klub címerét a szíve felett viselte. Vannak akik kitérőt követően választották a másik oldalt, de akadnak olyan labdarúgók is, akik közvetlenül követték el a szentségtörést. Mondani sem kell, hogy ez a szurkolók szemében mit jelent. Felsorakoztatunk pár ismertebb nevet. Ilyen volt Kevin-Prince BoatengJens LehmanChristoph Metzelder, vagy éppen Hajnal Tamás, igaz ők nem közvetlenül váltottak. Ellenben a német legenda Andreas Möller aki nemrégiben hazánkban is dolgozott az MLSZ alkalmazásában, ezt a tettet hajtotta végre. A legutóbbi ilyen esete 2013-ban történt, a BVB-t öt éven át erősítő brazil Felipe Santana akkor az ősi riválist választotta.

1600_moeller

Jelen, forma, játékosok és edzők

A nyáron mindkét csapat kispadján változás történt. Dortmundban Peter Bosz, Gelsenkirchenben pedig a mindösszesen 32 esztendős olasz Domenico Tedesco kapta meg a kispadot. Utóbbinak ráadásul ez az első élvonalbeli megbízatása és ez a második profi csapata. A Schalke egy viszonylag gyengébb szezonrajt után talált magára és múltheti győzelmével feljött a tabella második helyére a Bayern München mögé. A Borussia Dortmudn pedig rég nem látott lejtmenetben van egy tökéletes szezonrajt után. A csapat öt forduló óta nyeretlen a bajnokságban, a tabella éléről pedig az ötödik helyig csúszott vissza. Minden tétmérkőzést figyelembe véve a Bosz-csapat a Német Kupa továbbjutást leszámítva nyolc meccse nyeretlen. A Bajnokok Ligájában a Real Madrid és a Tottenham mögött jelentősen elmaradt és még az Európa-liga folytatás is kérdőjeles. A sárga-feketékkel ellentétben a kékek nincsenek ott a nemzetközi porondon, így a lábakban sokkal kevesebb játékperc van. Aubameyang nemrég újra büntetést kapott a klubtól, ami végett a legutóbbi bajnoki meccsen keretben sem volt a csapat gólfelelőse. Sérült kulcsemberek vannak mind a két oldalon, ám a BVB listája jóval hosszabb.

A sérültek listája

Dortmund (9): Bürki, Schmelzer, Piszczek, Durm, Rode, Reus, Larsen, Pulisic, Isak.
Schalke (4): Insua, Goretzka, Bentaleb, Di Santo.

Bundesliga 13. forduló

2017.11.25. 15:30
Borussia Dortmund – Schalke 04
Helyszín: Dortmund, Signal Iduna Park
Tv: Eurosport 2

Végezetül egy kedvcsináló videó a meccshez