Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Zsinórban harmadszor nyert az Újpest

A magyar labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában az ötödik és hatodik helyezett, azaz a DVTK és az Újpest mérte össze erejét a debreceni Nagyerdei stadionban, az utóbbi hetekben gyengélkedő Vasas pedig a szintén visszaeső Debrecent fogadta a Szusza Ferenc stadionban.

novothny

(Fotó: ujpestfc.hu) 

Már az 1. percben jött a hideg zuhany a hazaiak számár, Zsótér beadását a korábbi diósgyőri, Novothny Soma csúsztatta be. (0-1) A 29. percben aztán Ugrai gondolt egy merészet: a válogatott szélső lényegében négy tétova Újpest védő között fordult be dekázgatva egy szöglet után, ezzel a remek góllal egyenlített a DVTK. (1-1) Nyolc percig örülhetett csak az egyenlítésnek Bódog Tamás csapata, a 38. percben szép kontra után Zsótér szolgálta ki a második gólját szerző Novothny-t. (1-2) Novothny ezzel a duplával immáron nyolc gólos a szezonban. Mivel a gólokon kívül a pontatlanságok miatt nagy helyzeteket nem jegyezhettünk fel, a felek vendégvezetéssel fordultak.

A második félidő első komolyabb lehetősége a DVTK előtt adódott, az Újpest tizenhatosán belül Windcrkerről pattant fel a labda Ioannidis elé, ám a görög közeli lövését a kivetődő Pajovic hárította. A túloldalon kishíján Zsótér talált be egy perccel később, ám éppen lemaradt Nagy csúsztatásáról. A hazaiak részéről a 70. percben Lipták egyenlítethett volna, miután remekül robbant be egy szabadrúgás, ám jócskán fölé fejelt a korábbi válogatott hátvéd. A vendégeknél Nagy Dániel veszélyeztetett szép cselek után egy tekeréssel 16-ról, ám az ő próbálkozása is valamivel fölé ment. A 83. percben Busai hagyta ki aztán a hazaiak legnagyobb ziccerét egy gyors kontra után, Bacsa visszagurítását lőtte mellé elcsúszva a középpályás. Pár percre rá Karan is jó pozícióból fejelhetett Ugrai szabadrúgása után, de hátvédtársához hasonlóan ő sem volt pontos fejesénél.

Nebojsa Vignjevic a meccs végére már hatodik védőjét küldte fel Kálnoki Kis személyében a pályára, csapata pedig ki is húzta újabb kapott gól nélkül, így Novothny vezetésével zsinórban harmadik sikerüket könyvelhették el a lilák. Győzelmével az Újpest beérte a negyedik helyen álló, ám a Mezőkövesd ellen hazai pályán betliző Honvédot, illetve megszakította rossz szériáját a DVTK ellen (idegenben zsinórban hétszer maradtak alul).

DVTK – Újpest 1-5 (1-2)
Helyszín: Debrecen, Nagyerdei stadion; Vezette: Pintér Csaba
Gólszerzők: Ugrai (29.) ill. Novothny (1., 38.)
Sárga lapok: Lipták (64.) ill. Litauszki (70.)
Kiállítás: – ill. –

DVTK: Antal – Nagy T. (Forgács, a szünetben), Lipták, Karan, Tamás – Vela, Busai, Kocsis (Nono, a szünetben) – Ugrai, Ioannidis, Óvári (Bacsa 73.). Vezetőedző: Bódog Tamás

Újpest: Pajovic – Pauljeivc, Pavkovics, Litauszki, Balázs B. – Windecker, Sankovic – Obinna, Nagy D. (Kálnoki Kis 89.), Zsótér (Mohl 67.) – Novothy (Tischler 81.). Vezetőedző: Nebojsa Vignjevic

ádámmartin

(Fotó: MTI)

Az öt forduló óta nyeretlen Vasas ellen tért vissza a győztes ösvényre a Debrecen. Herczeg András ezúttal a kezdőbe jelölte Takács Tamást, az egykori diósgyőri támadó pedig egy óriási kihagyott ziccer után két góllal hálálta meg ezt az első játékrészben. A 72. percben az egy perccel korábban beálló Sós Bence biztosította be a debreceniek sikerét, az idén először betaláló Ádám Martin büntetőből szerzett gólja már csak a szépítésre volt elegendő a pocsék formában játszó angyalföldieknek. A hosszabbításban a csereként beálló Mengolo még biztos ami biztos, vert kettőt, így a vége kiütéses vendéggyőzelem lett.

Vasas – DVSC 1-5 (0-2)
Helyszín: Szusza Ferenc Stadion; Vezette: Erdős József
Gólszerzők: Ádám M. (81., büntetőből) ill. Takács T. (18., 36.), Sós B. (72.), Mengolo (91., 93.)
Sárga lapok: Berecz (92.) ill. Varga K. (26.)
Kiállítás: – ill. –

Vasas: Kamenár – Burmeister, James, Benes – Vogyicska (Vergos 62.), Vida, Berecz, Hangya – Ádám Gaál, Remili (Pavlov 62.). Vezetőedző: Michael Oenning

DVSC: Nagy S. – Bényei, Kinyik, Mészáros, Ferenczi – Bódi (Csősz 89.), Jovanovic, Filip, Varga K. (Sós B. 71.) – Könyves, Takács T. (Mengolo 78.). Vezetőedző: Herczeg András

Lasányi Csaba