Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: két büntetővel sikerült pontot mentenie az Újpestnek – videóval

A magyar bajnokság 18. fordulójában zárt kapus mérkőzésen találkozott egymással az Újpest és a Balmazújváros, ahol a lilák végül Nowothny Soma két értékesített büntetőjével tudott pontot menteni. A délutáni másik mérkőzésen a Puskás Akadémia nagyon hamar megszerezte a vezetést a Haladás ellen, de a szombathelyi gárda végül megfordította az eredményt.

AT_ujpestbalmaz_960px

Forrás: nemzetisport.hu (Török Attila)

A zárt kapuk mögött rendezett mérkőzés első félideje elég eseménytelenül zajlott az Újpest és a Balmazújváros között. Sokáig csak egy kapuralövési kísérletet tudott felmutatni az Újpest, majd a 40. percben Harisnak sikerült megszereznie a vezetést a a Balmazújvárosnak. Ez volt az egyetlen kapura tartó lövése a vendégeknek. Rácz szögletét a védők nem tudtak menteni, Tamás az ötös elől okosan visszagurított Haris Attila elé, aki jobbal kilőtte a kapu jobb felső sarkát. Ezzel zárult a félidő.

A második játékrész első percében már két góllal vezetett a Balmazújváros. Rácz Ferenc harcolt ki a bal oldalon egy szabadrúgást, amit ő maga lőtt el jobb lábbal a félmagasan a rövid sarokba, majd a kapufa és a megmozduló és Pajovics segítségével a hálóban kötött ki a labda. A 65. percben azonban Sigér szabálytalansága miatt büntetőt kapott az Újpest, amit Nowothny Soma jobbal a jobb alsóba lőtt. A gól után feléledt a hazai csapat, több támadásuk is volt, és a 79. percben Tamás mentett kézzel a tizenhatoson belül, amiért azonnal piros lapot kapott, a játékvezető pedig odaítélte a második tizenegyest is az Újpestnek. Ezt is Nowothny Soma végezhette el, amit szintén értékesített, így kiegyenlített a hazai csapat. A végén még nyomást helyezett a vendégekre az Újpest, de megnyerni már nem tudta a mérkőzést.

Újpest – Balmazújváros: 2-2 (0-1)
Gólszerzők: Nowothny (65. – büntetőből, 79. – büntetőből,) ill. Haris (22.), Rácz (46.)
Sárga lap: Windecker (35.), Pauljevics (52.) ill. Haris (22.), Vajda (84.)
Kiállítás:  – ill. Tamás (79.)

Nagyon hamar, már a 4. percben megszerezte a vezetést a Puskás Akadémia. Szakály Péter elé pattant a labda, amit 20 méterről a jobb felső sarokba bombázott, védhetetlenül. Fölényben játszott a hazai csapat, de a Haladás egy jobbról érkező beadásra Schimmer érkezett középen, aki Vanczák mellett elesett, és Vad II büntetőt ítélt. Ramos végezte el és értékesítette a tizenegyest a 14. percben. A 26. percben hatalmas káosz volt a Haladás kapuja előtt, melynek a végén Vanczák a kapufára fejelt. Nagyobb helyzet a játékrészben már nem történt.

A második félidőben átvette a Haladás az irányítást. Az 50. percben a Puskás Akadémia kapusa védett hatalmasat, miután egy gyors kontra végén Wils készítette le a labdát Williamsnek, aki a hosszú felsőbe próbált tekerni, de Hegedűs mentett. Az 59. percben viszont ezt már nem tudta megtenni, és megszerezte a vezetést a Haladás. Németh Márió adott középre egy szabadrúgásból, és a berobbanó Stef Wils 9 méterről jobbal a jobb alsó sarokba lőtt. A Puskás Akadémiának már nem volt ereje arra, hogy kiegyenlítsen, sőt a 93. percben Ramos duplájával 3 góllal nyert végül a Haladás.

Puskás Akadémia – Haladás: 1-3 (1-1)
Gólszerzők: Szakály (4.) ill. Ramos (14. – büntetőből, 90+3.), Wils (59.)
Sárga lap: Vanczák (38.), Spandler (58.) ill. Mészáros (41.), Halmosi (70.)
Kiállítás:  – ill. –