Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: itt az Arda-sztori vége

Most már vége a találgatásoknak is, ugyanis szinte biztosra vehetjük, hogy az FC Barcelona 100-szoros török válogatott középpályása, Arda Turan a következő átigazolási „ablakot” kihasználva elhagyja az együttest.

arda

Az információt a sokoldalú középpályás jogi képviselője, Ahmet Bulut (Foot & Ball iroda) közölte az újságírókkal, a Besiktas – Galatasaray mérkőzésen tett látogatása alkalmával.

Az ügynök szerint Arda Turan a korábbi híreszteléseknek megfelelően már januárban szedi a sátorfáját, és elhagyja a Barcelonát. Állítása szerint a katalán csapatnál befutni nem tudó 30 esztendős játékos nagyon sok végállomás közül válogathat, de az biztosnak tekinthető, hogy amint felépül titokzatos sérüléséből, már nem a katalánok legendás mezét fogja magára húzni.

„Bem tudjuk még, hogy merre induljunk el, de januárban távozik a Barcelonától. Három vagy négy csapattal tárgyalunk Spanyolországban, Olaszországban és Angliában. Azonban nincs kapcsolatunk a Galatasaray-jal. Persze a végsődöntést hamarosan meg fogjuk hozni, hiszen két lehetőség van: megvásárolják, vagy kölcsönveszik.”

– nyilatkozta Turan ügynöke.

A török légiós jelenlegi szerződése 2020-ig érvényes a katalán sztárcsapattal, így pedig szinte biztos, hogy legkésőbb nyáron végelegesen távozik, ha most csak egy kölcsönadásról sikerülne is csak megegyezni.

Balogh József