Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Wenger: „Van jövője a csapatban”

Egyik nap az a hír járja, hogy megy, másik nap az jelenik meg róla, hogy marad. Idén nem kap sok lehetőséget, és elképzelhető, hogy az angol támadó inkább váltana.

1949507-40985625-2560-1440Walcott idén kevésszer örülhetett ennyire (Fotó: asia.eurosport.com)

Arsene Wenger nem szeretne megválni Theo Walcott-tól — írja a Sky Sports. Az angol szélső támadó a tavalyi szezonban jól játszott, azonban idén kevés lehetőséget kap. Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy könnyen távozásra adhatja a fejét, a West Ham, a Southampton és az Everton is szívesen látná. Akár már januárban ajánlatot is tehet némelyik klub, de Wenger nem szívesen engedné el a már 11 éve ott szolgáló Walcottot. Van jövője a csapatban. Nagyon keményen dolgozik. Néhány héttel ezelőtt beteg volt, így nem tudott játszani. Összességében elégedett vagyok vele.”– nyilatkozta a francia menedzser a sajtótájékoztatóján.

Walcott kezdetben óriási tehetségnek tűnt, 17 évesen már az Ágyúsoknál játszott. Azonban a rengeteg sérülés miatt, nem tudott akkora karriert befutni, mint amilyet jósoltak neki. Idén mindössze 10 mérkőzésen lépett pályára, 3 gólt lőtt és 2 gólpasszt adott.

Mihók Richárd