Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: Sorozatban harmadszor is Haladás-siker

Jó iramú meccset játszott egymással a Haladás és a Videoton, viszont gólt sem közelről, sem távolról, sőt, még büntetőből sem tudtak szerezni, egészen a ráadásig. 

103107

Talán a hideg, talán a korai időpont tette, mindenesetre akadtak üres sorok a Haladás új arénájába, pedig arról szóltak a hírek, hogy a Fradi elleni találkozó után a Videoton vendégjátéka alkalmával is telt ház lesz. Nagy Vidi lehetőséggel indult a meccs: Lazovic szabadrúgását Henty a lécre csúsztatta, az ismétlés után felszabadíthattak volna a hazaiak, de röviden tették, minek következtében újabb ziccer, és újabb kapufa lett az akció vége.

Az összecsapás előtt fogadkoztak a szombathelyiek, hogy legyőzik a listavezetőt, s nem kiesőhelyen mennek pihenni, persze ehhez a közvetlen riválisok kedvező eredményei is kellenek. Ami a két együttest illeti, Marko Nikolics három alapemberét is nélkülözni kényszerült, merthogy Fiola Attila, Juhász Roland és Marko Scepovics is sárgalapos eltiltását töltötte, így sem volt azonban gyenge a listavezető kezdője. S ha abból indulunk ki, hogy az egyszeres válogatott Tóth Bence is bizonyítási lehetőséget kapott, el lehet mondani, a szerb tréner némileg váratlant húzott. A másik oldalon mindössze Jagodics hiányzott sárga lapok miatt, Devcseri, Martínez, Tóth Máté, Lévai és Polgár sérülés miatt maradt ki a keretből. Jobbára a Videoton irányított, és a két kapufa után is veszélyesebbek voltak, mégis a Haladás hagyott ki ordító ziccert: Bosnjak középre adását Halmosi elengedte, Ramos viszont az égbe lőtt. Aztán a félidő hajrájában Németh Márió megszerezhette volna a vezetést, ám tizenegyesét Kovácsik mellett a kapufa hárította.

A második játékjátékrész elején egy fokozattal feljebb kapcsoltak a látogatók, s ennek hatására többször is eljutottak a Hali kapujáig, sőt, Grumics szabálytalansága után Lazovic is lőhetett egyet a mészpontról, ámde Király remekül érezve az irányt védeni tudott. S bár mezőnyben kiegyenlített volt a meccs, a kapuk nem forogtak olyan nagy veszélyben, egészen az utolsó negyedórára fordulva. Előbb Kovácsiknak kellett nagyot védenie rövid időn belül kétszer is, majd ugyanő lábbal fogott egy közeli lövést, míg Király Gábornak ebben az időszakban jobbára a beadásokon kívül nem akadt dolga. Nagyon összeszedetten és erejét jól beosztva hozta le a szombathelyi alakulat a találkozót, hiszen a hajrában többször kellett figyelnie a piros-kékek védelmének, valamint Kovácsik kapusnak, hogy tartsák a gól nélküli eredményt, amire a ráadás kezdetekor Williams volt a legnagyobb veszéllyel. Az ausztrál támadó azonban fölé lőtt, hogy aztán a második perc végén egy remek akció végén megtörjön a jég. Mészáros Karol higgadtan pörgette el Bosnjak labdáját Kovácsik mellett, amivel megszerezte a vezetést és a győzelmet is csapatának. Egy csapásra izgalmas lett az összecsapás, viszont már nem maradt ideje a Videotonnak a válaszra, így aztán sorozatban harmadik meccsét nyerte a vasi alakulat, ezzel el is veszítheti az első helyet a Videoton.

Haladás – Videoton 1-0 (0-0)
Haladás Sportkomplexum; Vezette: Kassai Viktor
Gólszerzők: Mészáros (90+2.) ill. –
Sárga lapok: Wils (24.) ill. Nego (30.), Fejes (34.), Pátkai (68.), Hadzic (79.)
Kiállítás:ill. –

Haladás: Király – Schimmer, Wils, Németh Milán, Bosnjak – Rácz B., Németh Márió (Kovács L., 60.) Halmosi (Pinte, 73.) – Mészáros K., Grumic, Ramos (Williams, a szünetben). Vezetőedző: Michal Hipp

Videoton: Kovácsik – Nego, Tóth B., Fejes, Stopira – Hadzic, Varga J. (Kovács I., 74.), Pátkai – Henty (Szabó B., 88.), Lazovic, Suljic. Vezetőedző: Marko Nikolic

~GS~