Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Liverpool otthonából csent pontot a városi rivális! – videóval

A Premier League 16. fordulójának egyik csemegéjét a liverpooli Anfielden rendezték ahol a világhírű Merseyside városi derbit rendezték. A két városi rivális a Liverpool és az Everton feszült egymásnak vasárnap délután.

3623

A mérkőzés esélyese egyértelműen a hazaiak voltak, Jürgen Klopp együttese remek formába lendült az elmúlt hetekben. A vörösök hétközben a Bajnokok Ligájában hintettek egy hetest az orosz bajnoknak, és biztosították be helyüket a BL legjobb tizenhat csapata között.  A vörösök legutóbb a Tottenham ellen szenvedtek vereséget, ezt követően kilenc mérkőzésen maradt veretlen Jürgen Klopp együttese. A Liverpool ezeken a mérkőzéseken 32 alkalommal volt eredményes amivel Európa legjobb csapataival áll versenyben ami a lőtt gólokat illeti, csak a PSG és a Manchester City rúgott több gólt az idei szezonban. A liverpooli kékek az új edző Sam Allardyce érkeztével elkezdtek magukhoz térni a pocsék szezonkezdetet követően és zsinórban három mérkőzést nyertek, ebből kettőt a PL-ben. A bajnokságban a Liverpool állt jobban a fordulót megelőzően, a vörösök a negyedik pozícióból várhatták a kezdő sípszót, míg a városi rivális a 11. helyről, ráadásul Firminóék győzelem esetén beérhették pontszámban a West Ham ellen vereséget szenvedő címvédő Chelsea együttesét. A világhírű Merseyside derbi múltjáról a rangadót felvezető cikkükben olvashatnak további részleteket.

A hétközi Bajnokok Ligája mérkőzéshez képest a hazaiak menedzsere Jürgen Klopp hat helyen változtatott a kezdőcsapat összeállításán, míg Allardyce a csütörtöki Európa-liga mérkőzéshez képest a teljes kezdőt lecserélte. A találkozó pokoli hangulatban igazi téli időjárásban vette kezdetét, de a szurkolókat ez sem tántorította el, hogy fergeteges hangulatot teremtsennek a 229. városi derbin. A találkozó első percei tapogatozó játékkal vette kezdetét, de az ötödik perctől kezdődően a vörösök folyamatosan átvették a játék irányítását. Az első komoly lehetőség is a vörösök előtt adódott, a 8. percben Salah beívelését követően Milner lövését az utolsó pillanatban blokkolták az Everton védők. A 9. percben ismét a vörösök veszélyeztettek Robertson a bal szélen megverte védőjét, de beadását a védők kitudták vágni. A 18. perben ismét hazai helyzetet láthattunk, Mané próbálkozását könnyedén fogta Pickford a liverpooli kékek hálóőre. Az első félóra végén újabb Liverpool kísérletet jegyezhettünk fel a statisztikák közé, miután Milner lövését ismételten a vendégek védelme blokkolta. A hajrában is a hazai együttes játszott veszélyesebben, két perccel az első félidő vége előtt az idei szezon leggólerősebb liverpooli játékosa Mohamed Salah megvillant és egy kiváló lövéssel tekert Pickford kapujának bal felső sarkába, a liverpooli kékek portása tehetetlen volt hiába nyújtózkodott ezt ő sem érhette el. A gólt követően a hazaiak előtt további lehetőségek is adódtak előnyük növelésére, de Salah és Oxlade-Chamberlain lövése is célt tévesztett. A véghajrában Mané előtt adódott ziccer, a villámgyors szenegáli szélső lövése a jobb kapu mellett hagyta el a játékteret. Az első Everton lövésre közel 45 percet kellettt várni, Sigurdsson próbálkozása azonban nem találta el Mignolet kapuját, ez pedig azt jelentette a Liverpool előnnyel vonulhattak pihenőre a csapatok.

3381

A második játékrész elején a vendégek menedzsere Sam Allardyce nem lehetett elégedett csapat első félidőben nyújtott teljesítményével és kettős cserére szánta el magát a volt angol szövetségi kapitány. A vörösök azonban ott folytatták a második játékrészt ahol az első abbahagyták, a 49. percben Milner centerét követően Salah fejese centikkel kerülte el a jobb kapufát. A hazai szurkolók közül sokan már gólt kiálltottak, de az egyiptomi fejese éppenhogy mellé szállt. A folytatásban is lendületben maradtak a vörösök és Klopp együttese hamar döntésre akarta vinni a dolgot, sorra jöttek a hazai lehetőségek. Az 53. percben egy újabb pontrúgás okozott veszélyt a liverpooli kékek védelmének, de Lovren elől tisztázni tudtak az utolsó pillanatban a vendégek védői. Az 58. percben Mané ollózását hárította könnyedén Pickford. A 63. percben újabb veszélyes helyzet adódott az Everton tizenhatosa előtt, Oxlade-Chamberlain beadásába Pickoford még beletudott kapni ez pedig annyira elég volt, hogy Mané ne érje el beadását. A folytatásban sem enyhültek a Liverpool rohamai a 65. percben Gomez fejelt nem sokkal felső léc fölé egy pontrúgást követően. A félidő hajrában Solanke lövése kerülte el a kapu jobb oldalát. A találkozó 76. percében a Lovren a tizenhatoson belül szabálytalankodott, amiért Pawson játékvezető büntetőt ítélt az Everton javára. A büntetőt Wayne Rooney esélyt sem adva a hazaiak hálóőrének bombázta a léc alá, kiegyenlítve ezzel. Négy perccel a vége előtt Coutinho ígéretes helyről végezhetett el szabadrúgást, de Pickford ezúttal is a helyén volt és hárította a brazil próbálkozását. A véghajrában is óriási nyomás alatt volt a vendégek védelme, de állták a sarat Allardyce védencei és pontot csentek a városi rivális otthonából.

Liverpool Everton 1-1 (1-0)
Helyszín: Anfield Road, London, Vezette: Pawson
Gólszerzők: Salah (42.) ill. Rooney (77., büntetőből)
Sárga lapok: Lovren (77.) ill. Sigurdsson (36.), Gueye (42.), Schneiderlin (85.)
Kiállítás:

Liverpool: Mignolet – Robertson, Klavan, Lovren, Gomez – Milner, Henderson – Oxlade-Chamberlain (Coutinho 79.), Salah (Firmino 68.), Mané – Solanke (Ings 83.). Vezetőedző: Klopp

Everton: Pickford – Kenny, Holgate, Williams, Martina – Rooney (Jagielka 83.), Gueye, Davies (Lennon 46.) – Calvert-Lewin, Niasse (Shcneiderlin 46.), Sigurdsson. Vezetőedző: Allardyce.

https://www.youtube.com/watch?v=fbmxwRR9H90

Képek: premierleague.com

O.G.