Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ismét van magyar a vb szervezőbizottságában!

Az eddigi két footgolf világbajnokság során is szervezőként tevékenykedett Gelencsér Gábor, a Magyar Footgolf Szövetség alapító elnöke, és így lesz ez a 2018-as marokkói vb-n is. A már megkezdődött előkészületekről és feladatokról kérdeztük.

24208862_10215673142321414_1359527189_o-e1512661985446

Gelencsér Gábor a Magyar Footgolf Szövetség elnöke jobbról

− Hogyan került be a világbajnokság szervezőbizottságába?
− Amikor kiderült, hogy jövőre ismét vb lesz, valamint eldőlt, hol és mikor, egyből jeleztem a nemzetközi szövetség (FIFG) felé, szívesen segíteném a szervező országok munkáját, ők pedig elfogadták jelentkezésemet. 2012-ben idehaza főszervező voltam, és a 2016-os, argentin világbajnokság szervezőbizottságának elnökeként tevékenykedtem, ezért szívesen segítem tapasztalataimmal a francia-marokkói szervezést is. Ezen kívül sportdiplomáciailag szintén fontos, hogy tudom a magyar játékosok érdekeit képviselni a világbajnokság előkészítésekor.

− Miben lesz más az észak-afrikai szervezés?
− Mindig nagy élmény az európaiaknak a télből a nyárba menni, ez plusz motiváció. Ezt megtapasztalhattuk tavaly, a European Footgolf Tour döntőjén és most is a héten, mikor két nemzetközi versenyt szerveztek Marokkóban. De mindig újabb és újabb kihívások elé állít a sportág minket, sportági vezetőket, de ettől is szép. Egyre strukturáltabban és profibb módon működik minden, és az összefogás jellemzi a footgolf nagy nemzetközi családját, nem a széthúzás. Eljutottunk oda, hogy mindenki szeme előtt a sportág fejlődése lebeg. Ehhez például szükség van az olyan régiók felzárkóztatására is, mint az afrikai térség, ahol kevés helyen játsszák a sportot.

− Az első és a második vb között négy év telt el, most ez lecsökken kettőre.
− Igen, de a footgolf fejlődése szempontjából ez fontos volt, hogy létrejöjjön. A folyamatosan növekvő médiaérdeklődést és a játékosok igényét is kielégíti a 2018-as vb. Egy-egy nagy versenyen készített összefoglaló világszerte milliós nézettségeket produkál az interneten, arról nem is beszélve, hogy két év alatt is annyit fejlődött a játék, hogy már arról beszélhetünk, jövőre női és szenior világbajnokot is avatunk.

− Miért változik a kvalifikációs szisztéma?
− 2016-ban minden ország 16 játékost nevezhetett, most a világranglista alapján alakítják ki az országonként delegálható játékosok létszámát. Ez szintén azt mutatja, sokat fejlődtünk és valóban a világ elitje képviselteti magát a vb-n, viszont senki elől nem veszik el a lehetőséget a szervezők, minden FIFG-tagország delegálhat játékost. Változás még, hogy minden nemzet volt profi labdarúgókat is indíthat a tornán, ami szintén a sportág országonkénti népszerűsítését segíti.

− Milyen területen tud konkrétan segíteni a vb-szervezésben?
− A két rendező ország látja el a feladatok oroszlánrészét, ez természetes. A szervezőbizottságból talán én nézem leginkább játékosszemmel a tornát, számtalan helyen jártam és alakítottam is ki pályát, ami játszhatóság szempontjából lényeges.

− Mennyi plusz munkát jelent a szervezés?
− Nagy áldozatokkal jár, három európai is van a bizottságban, ami egyrészt szintén fontos a kontinensnek, másrészt az időeltolódás miatt minden este késő esténként tartottuk az online meetingeket az első hónapban. Maximálisan odatesszük magunkat, fáradhatatlanul dolgozunk azon, hogy az eddigi legszínvonalasabb világversenyt hozzuk tető alá.