Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

„Előrehozott finálé”; „Örömmel várjuk…” – reakciók

Parázs csaták és semleges szurkolók számára is parádés meccseket kínál a Bajnokok Ligája nyolcaddöntője. Az érintettek azonban egytől egyig diplomatikusan fogalmaztak a sorsolás után.

94c97dd6c9e9a3318d49c087ffa1c25e

2012-ben többek között Fernando Torres főszereplésével az angolok kiejtették a Barcelonát. – fotó: yahoo sports

A nyolc párból abszolút kiemelkedik a Real Madrid és a Paris SG csörtéje, ám a Barcelona – Chelsea párharc már csak a közelmúlt miatt is megérdemli a kiemelt figyelmet. Az elmúlt tizenhét évben egyetlen alkalommal találkoztak a csoportkör során, azon kívül rendre az egyenes kieséses szakaszban mérték össze tudásukat. A mérleg rendkívül kiegyenlített (3 Barcelona siker, 5 döntetlen, 4 Chelsea győzelem), ezen az sem változtat, hogy a Barcelona a fontosabb találkozón számára kedvezőbb eredményeket ért el. „Tudtuk, hogy nagy az esélye annak, hogy a Chelsea-t kapjuk, és lám, be is jött, és örömmel várjuk. Ha meg akarod nyerni a Bajnokok Ligáját, akkor mindenkit le kell győznöd. Nagyszerű párharc lesz, önbizalomtól duzzadóan várjuk és eltökéltek vagyunk a továbbjutásunkat illetően.” – tért ki a párharcra Guillermo Amor, a katalánok intézményi és sportszakmai kapcsolataiért felelős igazgató. „Pozitívan tekintünk a párharc elé – kezdte értékelését Antonio Conte, a londoniak trénere. – Ebben a szakaszban készen kell állnod, hogy szembenézhess bármelyik csapattal, s készen állunk, hogy megmérkőzzünk a Barcelonával. Egyelőre homályosak az előnyök, hogy Barcelonában kell kezdeni, mert Barcelonában 120 százalékot kell nyújtani ahhoz, hogy továbbjuthass. Most jó esély kínálkozik arra, hogy minden labdarúgó megmutassa, mit tud, nemcsak Hazard. Csapatként kell nagyot alkotni, nem egyénként.”

S ha már Barca – Chelsea, nem lehet elmenni szó nélkül a Real Madrid – PSG összecsapás mellett, amely mindkét fél részéről előrehozott döntőnek is beillik. A franciák most lemérhetik, hol tartanak, hiszen a címvédőt kellene elbúcsúztatniuk. Egy éve a Barcelonával találkoztak, és hiába uralták az első mérkőzést (4-0), a visszavágón csúnyán megégtek (1-6). „Jó a sorsolás. Hiszek benne, hogy versenyre tudunk kelni a Real Madriddal. Ahhoz, hogy valami nagyot alkoss a Bajnokok Ligájában, a legnagyobbakkal kell megküzdened és legyőznöd őket. A legjobb 16 az ideális a nagy csapatokkal való találkozásra. Meg kell mutatnunk a karakterünket, a taktikai tudásunk és a tehetségünket. A tehetségünket leginkább.” – beszélt érzéseiről a franciák vezetőedzője, Unai Emery. Emilio Butragueno szerint viszont nem becsülhetik le a párizsiakat, sőt, inkább előrehozott döntőként tekint a párharcra a királyiak legendája. „Ez a párharc akár a finálé is lehetett volna legalábbis a két csapat keretének erejét figyelembe véve. A kieséses küzdelemsorozatoknál a sorsolások mindig izgalmasak. A két brigádból az egyik szükségszerűen elbúcsúzik majd. A PSG évről évre egyre erősebb, most a csoportkör során kifogástalanul játszott és hatalmas potenciál rejtőzik a csapatban.”

A nagycsapatok közül a Roma a Sahtar Donyecket, míg a Manchester City a Baselt kapta. Papíron nem kétséges a kimenetel, ámde mindkét oldalon óvatosak. „Minél messzebb jutsz a Bajnokok Ligájában, annál nehezebb mérkőzések várnak rád. Három hónapja van a csapatnak felkészülni, de most még a bajnokságra fókuszálunk, s csak majd februárban koncentrálunk kimondottan a Doneck elleni két nagyon fontos mérkőzésre. Nem becsüljük le a Sahtart, tisztában vagyunk vele, hogy technikailag és fizikailag egy rendkívül erős csapatról van szó, amelyik főleg hazai pályán produkál remek eredményeket.” – fogalmazott Francesco Totti, a rómaiak ikonja, aki visszavonulása óta szeretett klubjánál sportigazgató. Ugyanezt a tiszteletet emelte ki Trixi Begiristain, a City sportigazgatója. „Tiszteljük a Baselt, és mindenkit óvatosságra intek, velük kapcsolatban. Szeretnénk minél messzebb jutni a sorozatban. A csoportküzdelmek során megmutattuk, hogy van karaktere a csapatnak. A Napoli elleni csoportmeccsen meg azt is bizonyítottuk, hogy idegenben is képesek vagyunk a jó eredményre.”

~GS~