Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Emery: “Versenyre tudunk kelni a Real Madriddal”

Ma délután sorsolták ki a Bajnokok Ligája 2017/18-as kiírásának párosításait, ahol a Real Madrid a PSG-vel fog majd találkozni. A párizsiak edzője örül a sorsolásnak, míg a Real Madridnál jobban örültek volna egy későbbi találkozásnak. 

1513007493_823341_1513007544_noticia_normal

Forrás: as.com

A BL-nyolcaddöntő slágermérkőzése lesz a Real Madrid – PSG találkozó, ami egyben egy hatalmas lehetőség is a párizsiak trénerének, Unai Emerynek. A spanyol edző eddig 10 alkalommal nézhetett szembe a királyi gárdával, de egyszer sem sikerült legyőznie őket, ám jelenleg olyan kerettel dolgozhat együtt, ami képes lehet erre. Emery örül a párosításnak.

Tetszik a sorsolás. Úgy gondolom, hogy versenyre tudunk kelni a Real Madriddal. Ahhoz, hogy valami nagyot alkossunk a Bajnokok Ligájában, a legnagyobbakat kell legyőznünk. A nyolcaddöntő is ideális a top csapatokkal való találkozásra. Meg kell mutatnunk a csapatunk személyiségét, a taktikai tudásunkat, de leginkább a tehetségünket.”

A másik oldalról a Real Madrid egykori játékosa, és jelenlegi nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója, Emilio Butragueno szólalt meg a sorsolással kapcsolatban.

“Ez a találkozó akár a döntő is lehetett volna, legalábbis ha a két csapat által képviselt erőt figyelembe véve. Az egyeneskieséses szakaszban a sorsolások mindig izgalmasak. A két gárdából az egyiknek el kell búcsúznia majd a sorozattól. A PSG évről-évre egyre erősebb, most a csoportkör során is kifogástalanul játszott, és hatalmas potenciál van a csapatukban.”

A Real Madrid 2018. február 18-án fogadja a Bernabeuban a PSG-t, míg a visszavágót március 6-án játsszák Párizsban.