Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: Hétközi fordulóval folytatódik a bajnokság – előzetes

Ahogy megszokhattuk évről évre a PL-ben az ünnepek közeledtével sincs megállás, mi több ilyenkor indul be igazán a bajnokság. A hétvégi “csörte” után ismét hétközi fordulóval jön a világ egyik legerősebb bajnoksága. Nézzük mi vár ránk a 17. fordulóban. 

city

Kedden este a Chelsean kívül a középcsapatoké a főszerep. A londoni kékek viszont igyekeznek javítani a hétvégi meglepő vereségüket a West Ham otthonában. Ezt épp a Huddersfield ellen tehetik meg, szintén idegenben. Antonio Conte csapata egyelőre a tavalyival ellentétben nem tud konzisztens maradni, így a címvédés egyre távolabbinak tűnik. Hazai oldalon az újonc otthon egy igen masszív középcsapatként szerepel. A Tottenhamen kívül sikerült megnehezíteni a nagy csapatok dolgát itt, mi több a Manchester Unitedet még le is tudták győzni. Sérült fronton a Chelseanél “nagyobb” a gond, ám ott sem kell a vészharangot kongatni, de David Luiz továbbra sem léphet pályára és Morata, valamint Drinkwater játéka is kérdéses. A mérkőzés esélyese a londoni címvédő, ám nem lesz sétagalopp a találkozó.

2017.12.12. kedd:

20:45 Burnley – Stoke
21:00 Crystal Palace – Watford
21:00 Huddersfield – Chelsea (TV: Spíler TV)

Szerdán aztán pályán a többi élmenő is. Az éllovas Manchester City a Swansea otthonában látogat. Nehéz egyelőre előre látni azt melyik csapat lesz képes megállítani ezt az idei évre Guardiola kezei alatt szinte tökéletesre formálódott gépezetet. Azt láttuk a hétvégén, hogy a United sem tudott velük mit kezdeni és nehéz elképzelni, hogy a Swansea majd igen. A City veretlenül menetel a bajnoki cím felé, még a “Hattyúk” a kiesőhelyekről próbálnak “elevickélni”. Totó “nyelven” országos vendég a találkozó, nem számíthatunk komolyabb izgalmakra, valószínűleg egy manchesteri pontvesztés lenne a forduló meglepetése.

Kilenc órától aztán pályán a City talán legnagyobb kihívója a Manchester United is. Jose Mourinho csapata épp a rivális ellen elvesztett rangadót javíthatja a Bournemouth ellen, méghozzá hazai pályán, így erre meg is van minden esélye. Nehezíti a portugál menedzser dolgát, hogy Pogba még mindig eltiltását tölti, valamint Bailly és Carrick sem hadra fogható még. Tavaly a “Vörös Ördögök” meglepetésre csak döntetlent értek el itt Eddie Howe csapata ellen, ám most ez nagy csalódás lenne nekik.

London sem marad adós a hét közbeni focit illetően, a Tottenham ugyanis a Wembleyben fogadja az újonc Brightont. A vendég csapat öt mérkőzés óta nyeretlen, így nem kell komolyabb magyarázat arra, hogy miért Pochettino alakulat számít itt esélyesnek. Ugyan Alderweireld és Wanyama továbbra is harcképtelenek, rajtuk kívül mindenki játékra jelentkezik. A Spurs hátránya már 18 pont a Cityvel szemben, így valószínűleg a bajnoki címtől már ők (is) elbúcsúztak, ennek ellenére a jövő évi BL szereplés vágya még fűti őket.

Ha már London, jön a forduló “rangadója”, legalábbis londoni rangadója, ugyanis a David Moyes irányította West Ham az Olympicben fogadja Arsene Wenger Arsenalját. A “Kalapácsosok” nagy meglepetésre a hétvégén itt legyőzték a szintén londoni gigász, Chelseat és most épp a másik “nagyágyúra” fáj a foguk. Wenger csapata a United elleni vereség után a Southamtpon otthonában sem tudott győzni, ráadásul egyik kulcsjátékosuk Aaron Ramsey lesérült, így Mustafi mellett ő sem tudja segíteni ezen az estén a csapatát. Moyesra sem vár egyszerű feladata a kezdő tizenegy összeállításnál, mivel sem Kouyate sem Fonte nem tud pályán lenni, ráadásul Collins is sérüléssel bajlódik. Tavaly mindkét mérkőzésen simán nyert az “Ágyús” alakulat és most is ez lenne a papírforma, de láthattuk a Moyes vezette WHU-nál mintha elindult volna valami.

A hétvégén derbit játszó Liverpool ismét hazai pályán “csatázik”, méghozzá a WBA-val. Klopp csapata nagy harcban bukta a 3 pontot az Everton ellen egy véleményes tizenegyessel, így a bizonyítási vágyuk valószínűleg az egekben. Ehhez pedig épp megfelelő ellenfél a West Brom, mivel 14 mérkőzés óta képtelenek nyerni. Ezen idő alatt mindösszesen 7 pont begyűjtésére voltak képesek. A “Vörösök” ezzel szemben menetelnek, Coutinhoék 7 meccs óta veretlenek és ezt a sorozatot nyújthatják tovább. Természetesen ők a mérkőzés toronymagas esélyesei.

2017.12.13. szerda:

20:45 Newcastle – Everton
20:45 Southampton – Leicester
20:45 Swansea – Manchester City
21:00 Liverpool – West Brom
21:00 Manchester United – Bournemouth
21:00 Tottenham – Brighton
21:00 West Ham – Arsenal (TV: Spíler TV)

Tabella a 17. forduló előtt:

tab

Góllövőlista 16 forduló elteltével:

gólpl

Képek forrása: www.eredmenyek.com, www.premierleague.com