Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Simán nyert és rekordot döntött a Manchester City – videóval

A Premier League első és utolsó helyezettje csapott össze a bajnokság 17. fordulójában – a Manchester City a Swansea otthonába látogatott, ahol zsinórban tizenötödik győzelmével rekorddöntésre készült.

SWANSEAmancity

(Fotó: City Watch/Twitter)

Az első félidő feléig jól tartotta magát a hazai csapat, a 26. percig nem akart góllá érni a ManCity fölénye. Ekkor azonban a két Silva összejátékából megtört a jég: Bernardo ívelte az ötös körül helyezkedő David elé a labdát, aki a Swansea-bekkek és a megtorpanó Fabianski kapus között perdítette a hálóba a labdát finom mozdulattal. (0-1) A 27. percben Agüero 14 méterről leadott, lapos lövésével nőhetett volna kétgólosra az előny, ám Fabianski le tudott érni az argentin lövésére. Nem kellett azonban sokkal tovább várni a második City-gólra: a 34. percben de Bruyne lőhetett szabadrúgást a tizenhatos bal sarkától néhány méterre, a belga beadása pedig pont Fabianski előtt pattant le, így ezúttal nem tudott védeni a lengyel. (0-2) 

A City a második félidőre is támadó felfogásban jött ki, a 47. percben rögtön jöhetett volna a következő gól, ám David Silva Agüero kiugratása után ezúttal ziccert rontott, majd az 51. percben Agüero közeli tekerését védte Fabianski. Az 52. percben aztán David Silva meglőtte a második gólját is, kis területen játszottak össze a tizenhatoson belül Sterlinggel, majd néhány méterről perdítette át a labdát Fabianski fölött. (0-3) A 65. percben Ederson is hozzátett kicsit a Kékek sikeréhez, egy távoli lövés változtatott irányt egy hazai játékoson, ám a brazil kapus nem kis bravúrral így is hárítani tudott A 85. percben aztán hetedik próbálkozásából Agüero is betalált: az argentin a Swansea-védők szorításában vezethette be a labdát a tizenhatoson belülre, majd laposan a hosszú alsóba lőtt. (0-4)

Silváék lényegében az egész meccset a Swansea kapuja előtt töltötték, végül 23 lövésig jutottak, Fabianski hat védése is csak arra volt elég azonban, hogy néggyel megússzák a hazaiak. Ezzel a könnyed három ponttal a Manchester City zsinórban tizenötödik bajnoki sikerét érte el, megszületett tehát az új Premier League-rekord.

VIDEÓ HAMAROSAN!

Swansea City – Manchester City 0-4 (0-2)
Helyszín: Liberty Stadium; Vezette: A. Taylor
Gólszerzők: – ill. D. Silva (27., 52.), De Bruyne (34.), Agüero (85.)
Sárga lapok: – ill. –
Kiállítás: – ill. –

Swansea City: Fabianski – Naughton, van der Hoorn, Mawson, Olsson- Ki, Messa Carroll (Abraham 46.) – Ayew – Dier (Narsingh 66.), Bony (Fer 73.). Vezetőedző: Paul Clement

Manchester City: Ederson – Danilo, Mangala, Otamendi, Delph (Zinchenko 73.) – Fernandinho, (Y. Touré 58.), D Silva, De Bruyne – Sterling, Aguero, B. Silva Vezetőedző: Pep Guardiola

Két mérkőzést rendeztek még 20.45-ös kezdéssel: az Everton szoros meccsen hozta el a három pontot a csak kapufákig jutó Newcastle otthonából. A nyerőember Wayne Rooney volt, a nyáron visszatérő támadó kilencedszer talált be az idei szezonban.

Newcastle United – Everton 0-1 (0-1)

Gólszerzők: – ill. Rooney (27.)

Kiállítás: Shelvey (94.) ill.: 

A Claude Puel irányította Leicester City a francia előző csapata, a Southampton otthonában győzedelmeskedett, a Rókák ráadásul fájóan könnyen szerezték a gólokat, az első találatnál Mahrez két hazai védő mellett vezette el a labdát, majd kb. 20 méterről senkitől nem zavartatva lőtt a hálóba. A félidőre már háromgólos előnyt szerzett a Leicester, így a második játékrész már csak formalitás volt. Az egyre jobb formába lendülő két évvel ezelőtti bajnokcsapat zsinórban negyedszer nyert.

Southampton – Leicester City 1-4 (0-3)

Gólszerzők: Yoshida (61.) ill. Mahrez (11.), Okazaki (32, 69..), A. King (38.)

Lasányi Csaba