Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: Rakitic szerint túl vannak Neymaron

Soha véget nem érő történet a viharos FC Barcelona – Neymar – PSG „szerelmi” háromszög. Most éppen a brazil világsztár egyik legjobb barcelonai barátja, Ivan Rakitic árulta el véleményét a történelem legdrágább klubváltásáról.

rakiticneymar001

Ismert a sztori, idén a 25 esztendős Neymar nem kevesebb, mint összességében 222 millió euróért váltott klubot. A Barcelona szurkolói azóta is átkozzák a szerintük pénzéhes brazilt, míg a csapattársak egy része továbbra is értetlenkedik a PSG-hez való átigazolást követően.

Ám vannak olyan ex-csapattársak is, akik próbálnak előre tekinteni, és megértőnek tűnni. Utóbbiak közé tartozik Rakitic is. A horvát középpályás ugyan nem mondja ki, de utal rá, hogy szerinte rosszul döntött Neymar a váltással:

„Neymar a világ egyik legjobb játékosa, de gyakran a legnagyszerűbb futballisták nem a legjobb csapatokban játszanak. Mi eddig kollektív erőfeszítéssel, de tudtuk kompenzálni a távozását.”

– nyilatkozta Rakitic, akinek szintén kicsit több lett a dolga a pályán Neymar eladása óta.

Ugyan Rakitic Sportske Novostinak adott interjúja azt sugallja, hogy a PSG nem tartozik a legjobbak közé, érdekes tény, hogy a párizsiak végső Bajnokok Ligája győzelméért fizetnek a legkevesebbet a fogadóirodák.

Balogh József