Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Öten maradtak veretlenek

A szerdán befejeződött harmadik fordulót követően már csak öt veretlen játékos található a Footgolf Match Play League három osztályában. Folytatás januárban. Az új versenyformáció némileg hasonlít arra a rendszerre, melyet az UEFA az európai labdarúgó válogatottak számára alakított ki és a Nemzetek Ligája névre hallgat

3kör_eredményei

1A fordulók helyszínéül kijelölt, Kisorosziban található Magyar Golf Clubot a játékhét előtt nem sokkal hó lepte el és alkalmatlanná tette a játékra. A magyar szövetség ezért úgy döntött, a játékosok helyzetét megkönnyítendő, lehetővé teszi számukra, hogy a világ bármely 18 szakaszos pályán lejátsszák fordulóbeli mérkőzéseiket, sőt, még az óbudai Academy-vel is tárgyalva a kilencszakaszos pályát is bevonta a körforgásba. Közben az időjárás kegyesnek bizonyult, hétvégétől játszhatóvá vált a Magyar Golf Club.

Érdekel a footgolf? Hallottál róla és kipróbálnád? Hazánkban immáron egyre több pályán és régióban van erre lehetőség. Mutatjuk a részleteket és az elérhetőségeket jobb oldalt az “adatlap kártyán”.

A múlt héten Marokkóban tartózkodó játékosok közül többen éltek a lehetőséggel, és a jövő évi világbajnokság helyszínén mérkőztek meg egymással. Flink János Afrikában is verhetetlennek bizonyult, a Balázsi Csaba elleni találkozót már az elején igyekezett bebiztosítani, fordulásnál már 6-0-ra vezetett, és ugyan több szakaszt nem nyert, ez is elég volt a 6-3-as sikeréhez. Ugyanitt Gelencsér Gábor pozitív irányba mozdította el mérlegét, miután Czirbus Tamást 9-5-re legyőzte. 2-2 volt még négy szakasz után, amikor Gelencsér hat szakaszt is nyert a következő hét lyuknál, ami után már csak szépítésre futotta Czirbusnak. Flink mellett még Bacskai Bence volt száz százalékos két kör után és így is maradt a harmadik forduló végén is. Szoros volt sokáig a Simonyi Gábor elleni találkozó (3-3 nyolc szakasz után), de Simonyi a folyatásban nem tudott kevesebb rúgásból szakaszt befejezni, mint Bacskai, akinek három ilyen alkalom elég volt a győzelemhez. Kiélezett csatát hozott Kókai Ferenc és Lengyel Béla párharca. Ugyan Lengyel öt szakasz után 3-0-ra meglépett, Kókai a végére felzárkózott, és kettővel a vége előtt 4-2 volt az állás, de a hajrában nem tudott egalizálni. Sokáig nem talált fogást egymáson a két csapattárs, Papp Péter és Podusil György. Négy szakasz után utóbbi vezetett 2-1-re, ami ki is tartott a „félidőig”. A 14. szakasz után azonban Podusil 5-2-re ment már, a hárompontos fór elég is volt, végül 6-3-ra nyerni is tudott.

A B csoportban is két 3-0-s mérleget találunk. Pap Ferencnek ehhez a hétvégén nem kellett megizzadnia, ellenfele, Takács Attila a vasárnap reggeli időpontra nem tudott elmenni betegség miatt, ezért Pap 3-0-val (és 72-180-as rúgásszámmal) könyvelhette el az újabb sikert. Bogár Krisztiánnak nehezebb dolga volt a mérleg makulátlanul tartásához. A Kálló István elleni találkozó felénél 3-3-ra álltak a felek, Bogár a 14. és 15. szakaszt nyerve tudott 5-3-ra ellépni, ferencvárosi csapattársa pedig már csak a 16. megnyerésével tudott válaszolni, ami kevés volt az üdvösséghez. Cziffra Zoltán elbukta az első szakaszt Nagy Balázs ellen, ám féltávnál már 3-1-re ő vezetett, majd a következő három lyukat is kevesebb kísérletből fejezte be, ezzel eldöntve a párharcot, a vége 8-3 lett. Sain Antal hamar előnybe került a Hinora Ferenc elleni mérkőzésen, és nyolc szakasz után 4-0-ra vezetett, tizenegy után pedig 5-0-ra. Hinora ezután három szakaszt is behúzott, de csak közelebb zárkózni tudott, nyerni már nem, Sain végül 6-3-ra győzött. Az Albert László-Mayer Zoltán derbin az biztos volt, hogy valamelyikük nyeretlenségi szériája megtörik, nos, ez végül előbbinek sikerült, nem is akárhogy. Mayer hamar elhúzott, 4-1-re vezetett kilenc lyukat követően, ám a második kilencen Albert egalizált, jöhetett a háromszakaszos szétrúgás. Az első lyuknál Mayer volt jobb, a következő kettőn viszont Albert, aki így egyetlen egyszer vezetett, amikor a legjobban kellett és nyerte a drámai csatát.

FotorCreated

A C csoportban Lévai Richárd nem is kezdhetett volna jobban Varró Jenő ellen, két szakasz után 2-0 volt az állás a javára. Varró hamar fordított, féltávnál 3-3-ra álltak a felek. A 14. szakaszig azonban Varró hárommal is ellépett, Lévai pedig a végén hiába minimalizálta a hátrányt és volt sansza egyenlíteni az utolsó lyuknál, azt végül Varró nyerte, ahogy a meccset is, végül 7-5 arányban. Bőhm Zoltán és Sipőcz Béla sokáig fej-fej mellett haladt kettejük összecsapásán, tíz szakasz teljesítése után 2-2 volt az állás, tizenöt után pedig 4-4. A következő lyuknál dőlt el a mérkőzés, azt Bőhm nyerte, és mivel a hátralévő két szakaszon ugyanúgy teljesítettek, maradt az 5-4-es eredmény a végén. Becsei András két nyert találkozóval a háta mögött érkezett a Zakar János (1-1) elleni párharcra. Jobban is kezdett, hat szakasz után 3-0-ra vezetett, de a kilencedikre elfogyott a fór. A 12. lyuk után Becsei kettővel vezetett, de Zakar ekkor robbantott. A 13. és 14. szakaszt megnyerve egyenlített, majd az utolsó szakaszt megnyerve győzni tudott. Varga Gábor maradt így az egyetlen száz százalékos a C csoportban, aki Ujszászi Balázzsal az egyetlen páros volt, akik az Academy pályáját választották játékra. Jobban is startolt a feljutásra pályázó Varga, aki az első hét szakaszból hatot megnyerve nagy előnyre tett szert már az elején. Ujszászi 6-2-re még visszakapaszkodott a második etapon, de több szakaszt nem nyert (Varga még egyet), így 7-2-re győzött a listavezető. A fordulóban ezúttal Bodócs András volt szabadnapos.

A bajnokság majd januárban folytatódik

4kör_párosítás