Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Dortmund: hihetetlen fordulat Aubameyang ügyében!

Az elmúlt napokban többnyire a Real Madrid, illetve a két liverpooli kirakatcsapat érdeklődéséről lehetett hallani Pierre-Emerick Aubameyang klubváltását illetően. Állítólag még a Chelsea illetékesei is készen álltak, hogy a megfelelő pillanatban mindenkire rálicitáljanak.

aubameyangeltiltás

Azonban ma hihetetlen fordulatról számolt be a Borussia Dortmund sportigazgatója, Michael Zorc. A szigorú klubvezető ugyanis elárulta, hogy sikerült további egy évvel meghosszabbítaniuk Aubameyang 2020-ig érvényes szerződését.

Mint ismert, a pocsék ősz miatt már a sajtó is tényként kezelte, hogy ez lehet a gaboni válogatott csatár utolsó idénye a sárga-feketéknél. A kérők sora és minősége pedig kérdőjelet sem hagyott maga után azt illetően, hogy a korábbi Saint-Étienne játékos szintet lépve igazi topcsapathoz igazolhat.

Ám ma jött a meglepő Zorc-interjú:

„Azt hiszem most már kijelenthetjük, hogy már 2021-ig van szerződése velünk.”

– jelentette ki a klubvezető egy tévés műsorban.

A hosszabbítás tényét a Kicker és a Bild is leközölte már, illetve a Transfermarkt.de szerint is 2021-ig állapodtak meg a felek.

Természetesen kételkedünk benne, hogy Aubameyang kitöltené ezt a hátralévő időszakot, minden bizonnyal a jó fizetésért cserébe csak azt garantálta a Dortmundnak, hogy januárbna nem hagyja őket faképnél.

Balogh József