Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: gyönyörű csukafejessel nyert a Villarreal! – videóval!

Csalódnunk kellett a 16. forduló egyik legjobban kinéző párosításában, a korábbi Barcelona-edző csapata ugyanis komoly gondokkal küzdött a támadójáték terén. A Villarreal végül hozta, amit hoznia kellett.

Kép: AS.com

Kép: AS.com

Talán a forduló egyik legjobban várt meccsének ígérkezett a Celta Vigo – Villarreal összecsapás, ám a titkon várt izgalmak elmaradtak. A 6. helyen álló Villarreal látogatott a 12. Celta Vigo otthonába – utóbbi viszont nem túl acélos tabellás helyezésétől függetlenül jó játékerőt képvisel. A Juan Carlos Unzue által irányított Celta egy most épülő csapat, sok potenciállal, a játékuk pedig folyamatosan csiszolódik az idő előrehaladtával. Minden adva volt számukra, hogy hazai pályán megszerezzenek egy nagy skalpot és legyőzzék a sárga tengeralattjárót: Calleja együtteséből hiányzott többek között Bakambu, Bruno és Sansone is.  A hazaiak kezdtek jobban: kisajátították a labdát az első percekben és nyugodtan építkeztek hátul, a Villarreal futballistái fegyelmezetten visszazártak. A nem túl nagy iramú meccsen a 17. percig kellett várni az első lövésre, onnantól viszont el is kezdtek jönni az első helyzetek. Asenjo és Ruben Blanco kapus is védésre kényszerült, de igazán nagy ziccerbe egyik oldalon sem kerültek. Az viszont egyre inkább érződött, hogy a gólhoz a Villarreal áll közelebb.

A sárga mezesek lényegretörő játékot mutattak be. Szigorúan védekeztek, alkalomadtán pedig próbáltak ellentámadásokat vezetni. Lehetőségeikhez képest egyébként egész jól oldották meg a feladatukat, akadt pár veszélyes lövésük, még ha a játékost alapvetően nem is ők irányították. A 35. percben aztán fontos mozdulatsor következett: Bacca adta szépen középre a labdát a balszélről, amit a középpályás Pablo Fornals gyönyörű csukafejessel továbbított a hálóba. Ruben mozdulni is alig bírt rá – ritkán látni ilyen fejest. Mondjuk úgy, kellett ez a gól. Nem csak a vendégeknek, hanem a semleges nézőknek is, hiszen a Celta így támadásra kényszerült. A labda persze volt már náluk addig is, de támadásaik legtöbbször meddő labdabirtoklásba csaptak át. Nem helyeztek nyomást ellenfelükre, csak biztonsági passzokra futotta erejükből – semmilyen kockázatot nem vállaltak, így lehetőségük sem volt sok.

A második félidőben már Emre Mor is tagja volt a Celta támadósorának, Unzue is érezte, hogy váltani kell. A lényeg azonban így sem változott. Az alapjáték megmaradt és nagyon körülményesen próbált előre jutni a vigói együttes. A meccset eltiltás miatt kihagyó és csak a lelátón helyet foglaló Iago Aspas nagyon hiányzott, nagy szükség lett volna az ő rutinjára a Villarreal védelmének feltöréséhez. A látottak alapján azt lehet mondani, hogy a Celta egy nagyon szép, szervezett, kulturált focit bemutató csapat, ám nem igazán képesek változtatni a játékukon. Sem a játékoskeret, sem pedig az edzői akarat nincs meg a változtatásra – valószínűleg ezért nem tudtak most sem betalálni. Pedig a Celta Vigónál csak 4 csapat szerzett idén több gólt a bajnokságban, mégis képesek olykor így lefagyni. Idei gólgyárosukat, Maxi Gomezt például szinte teljesen leszedték a pályáról a Villarreal védői, ám vele kapcsolatban nem csak ez a kellemetlen hír. Állítólag ugyanis már a télen elhagyja a csapatot a fiatal csatár, aki egy zsíros kínai szerződést írhat majd alá januárban. Őt helyettesíteni nyilván nem lesz egyszerű, még akkor sem, ha a rajta megkereshető mintegy 15 millió euró nem számít rossz pénznek egy spanyol középcsapatnál.

Egy szó, mint száz, a Celta Vigo ezen a vasárnapon alulmaradt, ami főleg az álmoskás támadójátékuknak köszönhető. Nem tudták bevenni Asenjo kapuját, pedig a végén még tudtak próbálkozni párszor, de hiába. A Villarreal habár nem igazán csinált semmi különöset ezen az összecsapáson, mégis teljesen megérdemelten nyert. Látva a Celta ötlettelenségét és látványos szenvedését ezen nincs mit csodálkozni. Igazából mind a két együttes tartja a pozícióját a tabellán, a Villarrealnak viszont jól jött ez a siker a Sevilla pontvesztése miatt. Mögöttük pedig az a Girona kapaszkodik nagyon keményen, amely kora délután ismét fontos meccset húzott be: Stuani korai találatával legyőzték a Getafét és újoncként versenyben vannak az El-selejtezős helyekért is (összefoglaló odalent).

https://www.youtube.com/watch?v=0Bh_PJmVOZs

Celta Vigo – Villarreal 0-1 (0-1)
Helyszín: Balaidos Stadion (Vigo), Vezette: Fernandez
Gólszerző: Pablo Fornals (35.)
Sárga lap: Johnny Castro ill. Pablo Fornals, Jaume Costa, Trigueros
Piros lap: 

Celta Vigo: Ruben Blanco – Johnny Castro, Sergi Gomez, Cabral, Wass – Pablo Hernandez, Lobotka, Jozabed Sanchez (Radoja) – Sisto (Guidetti), Maxi Gomez, Brais Mendez (Emre Mor). Vezetőedző: Unzue.

Villarreal: Asenjo – Jaume Costa, Victor Ruiz, Alvaro, Mario Gaspar – Trigueros, Rodrigo Hernandez, Castillejo (Cheryshev) – Pablo Fornals – Bacca (Gonzalez), Roberto Soriano (Guerra). Vezetőedző: Calleja.

Korábbi meccs:

Girona – Getafe 1-0
G.: Stuani (5.)

Baranyai Balázs