Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bajnokok Ligája: Neymar már nagyon várja a Realt

Ugyan pillanatnyilag a PSG-től kapott téli pihenőjét tölti Neymar, saját elmondása alapján is kétségtelen, hogy a francia bajokságot szinte biztosan megnyerő együttes már most gőzerővel készül a februári BL-hadjáratra.

neymarVSreal0001

A jelenlegi oddsok alapján akár előrehozott döntőként is aposztrofálhatnánk a sorsolás szeszélye folytán összehozott Real Madrid – Paris Saint-Germain nyolcaddöntőt a Bajnokok Ligájában. A helyzet pedig nagyon is egyszerű, lévén mindkét gárda komoly figyelmet fordíthat a legrangosabb nemzetközi klubsorozatra. Ugyanis míg a Real Madrid a hétvégi, El Clásico fiaskóval tulajdonképpen kiszállt a La Liga versenyfutásból, addig a párizsiak szinte biztosan visszaszerzik trónjukat a Ligue 1-ben.

A Brazíliában többek között jótékonysági meccsel pihenő Neymar a TV Globonak nyilatkozott az egyre közelgő párharccal kapcsolatban:

„Ez egy mindenki által várt „döntő” lesz… Gyorsak leszünk, és már most készen állunk rá, hogy nagyszerűen játsszunk.”

– fogadkozott a korábbi Barca-kedvenc.

Emlékeztetőül: a PSG az elmúlt években halmozta a trófeákat Franciaországban, ám az átütő siker eddig nem jött össze a BL-ben, miközben a „Királyiak” a sorozat történetében egyedülálló módon idén tavasszal megvédték 2016-os győzelmüket.

Balogh József