Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Old Firm: nem bírt egymással a Celtic és a Rangers

A skót Premier League 22. fordulójában az ősz folyamán másodjára feszült egymásnak a két gigász, a listavezető Celtic és a jelenleg a dobogó legalsóbb fokát elfoglaló Rangers. A két csapat között tizenegy pontos szakadék húzódott, így a vendégeknek nagyon kellett a győzelem esetleges bajnoki reményeik életben tartásához, a Celtic hazai pályán viszont 39 meccses veretlenségi szériával büszkélkedhet…

tavernier

 (Fotó:  Sky Sports Scotland/Twitter)

Hatalmas iramban indult a 410. “Old Firm”, mindkét fél felvállalta a letámadást, valamint a bátor, gyors támadójátékot. A nagyobb lehetőségek ugyanakkor a Celtic előtt adódtak, Foderingham kapustól több bravúrra is szükség volt a hazaiak veszélyes szabadrúgásai után, Boyatáék ugyanis több ízben is fejpárbajt nyertek a Rangers-védőkkel szemben. A félidő legnagyobb helyzetét aztán Scott Sinclair hibázta el a ráadásban egy szemre is tetszetős Celtic-akció után.

A második játékrész ellenben Rangers helyzettel indult, Candeais beadását lőtte parádés mozdulattal kapura Tavernier, ám Gordon kitornászta löketét. A kékek fölénybe is kerültek, de túl sok veszélyt azért nem jelentettek riválisuk kapujára. Egészen a 68. percig, amikor Tavernier találta meg Morelos fejét, ám Gordon óriásit védett. A 79. percben aztán ismét Morelos fejelhetett Tavernier beadásából az elmélázó Celtic-védők közt, ám ezúttal nem tudta rendesen megbólintani a labdát.

A csata így gól nélküli döntetlennel zárult, annak ellenére, hogy a Rangers rég tette ennyire próbára a Celticet. (A két csapat idei négy meccséből hármat simán nyert a Celtic egy márciusi döntetlen mellett, 2012 óta pedig nem született Rangers-siker a derbin.) Az iksszel mndazonáltal elsősorban a második helyezett Aberdeen járt jól, mely egy esetleges Hearts elleni győzelemmel hat pontra megközelítheti a listavezetőt.

Celtic – Rangers 0-0 (0-0)
Helyszín: Celtic Park; Vezette: B. Maddon
Gólszerzők: – ill. –
Sárga lapok: Tierniey (82.), Brown (86.) ill. Wilson (11.), Kranjcar (15.), Bates (60.)
Kiállítás: – ill. –

Celtic: Gordon – Lusting, Boyata, Ajer, Tierney – Brown, McGregor – Forrest, Armstrong, Sinclair (Ntcham 72.) – Dembele (Griffiths 61.). Vezetőedző: Brendan Rodgers

Rangers: Fordingham – Tavernier, Wilson, B. Alves (Bates 18.), John – Candeias, Holt, McCroire, Kranjcar (Pena 81.), Windass – Morelos (Herrera 89.),  . Vezetőedző: Graeme Murty

Lasányi Csaba