Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Immobile laziós rekordokat döntöget, tovább forr a videóbíró körüli indulat

Minden bizonnyal sorsfordító játéknapnak számít a 20. forduló a Serie A-ban, hiszen az Inter döntetlenjének és a Roma vereségének köszönhetően egyre inkább elszakadni látszik a Napoli-Juventus kettős. A 27 gólt hozó forduló után kéthetes pihenőre vonulnak a csapatok, előtte azonban érdemes átböngészni a játéknap érdekességeit, a főszereplők egy-egy megnyilvánulását.

iPiccy-collage

Ciro Immobile 2017 áprilisa óta az első játékos a Serie A-ban, aki már az első félidőben mesterhármast ért el. Legutóbb ez akkor még a szintén a Lazio kötelékébe tartozó Keitának sikerült a Palermo ellen.

Immobile a Spal ellen szerzett négy góljával egy másik csapattársa, Marco Parolo teljesítményét is lemásolta: a középpályás volt az utolsó játékos, aki legalább négy gól szerzett egy Serie A mérkőzésen, a Pescara-Lazio 2-6-ra végződött találkozón.

♦ Ha ez nem lenne elég, az utolsó Lazio játékos Immobile előtt, aki két egymást követő szezonban is elérte a húszgólos határt, Giuseppe Signori volt az 1992-1993 és az 1993-1994-es évadokban.

26196276_1412791118831703_4217170598001419963_n

(forrás: sslazio.it)

♦ Kalidou Koulibaly a bajnokság eddigi legeredményesebb védője, a Napoli játékosa már négy gólnál jár.

♦ Győzelemmel debütált ötödik Serie A-s csapata, a Torino kispadján Walter Mazzarri (Reggina, Sampdoria, Napoli és Inter a korábbi csapatok listája).

♦ Az Inter eddigi 35 bajnoki góljából 18-at Mauri Icardi szerzett. Az argentín támadó eddig 12-szer lépett pályára a Fiorentina ellen és 10 gólt szerzett.

♦ Úgy tűnik, a Benevento megtalálta a szerencsehozó talizmánját: Enrico Brignola, a klub saját nevelésű játékosa eddig három elsőosztályú mérkőzésen lépett pályára a “boszorkányok” színeiben, ez az a három találkozó, amiken a Benevento mindig szerzett legalább egy pontot (2 győzelem, 1 döntetlen).

173436828-668d2e3a-3953-4ba1-8131-404d153c14cc

(forrás: ansa.it)

♦ A Genoa 1964 óta először zárt négy egymást követő bajnoki mérkőzést kapott gól nélkül.

♦ A Roma két gólt kapott az Atalanta elleni mérkőzés első húsz percében, korábbi 18 mérkőzésük során összesen kapituláltak ennyiszer a mérkőzés ugyanezen időszakában.

♦ Aleksandar Kolarov gyanús kacsintással reagált az általa kiharcolt piros lapra, sok szakértő is egyetértett abban, hogy De Roont meglehetősen szigorúan küldte le a játékvezető. Nem kételkedett Gian Piero Gasperini, az Atalanta vezetőedzője sem: “Kolarov kacsintása sokatmondó, szerintetek mégis miért csinálta?” – szegezte a kérdést az újságíróknak.

222426363-cfa4bbbe-b9b5-48c2-a699-e3dfba17c896

(forrás: skycalcio)

♦ Az emberelőny ellenére a Roma csak szépíteni tudott a bergamóiak ellen, a vereséget Kevi Strootman egyszerűen “gyalázatosnak” minősítette, míg néhány szurkoló a botrányos újévi “ünneplése” miatt eltiltott és a dísztribünön helyet foglaló Radja Nainggolant támadta.

203205177-95c8592f-65c9-4e3d-9414-7b83c565c86a

(forrás: skycalcio)

♦ Massimiliano Allegri 200. Serie A-győzelmét aratta, ebből 100-at a Juventus kispadján ért el.

♦ Fernardo Bernardeschi kezezése a Juventus 1-0-s vezetésénél ismét a videóbíró alkalmazásának kételyeire vonta a figyelmet, érthetetlen, hogy a mozdulatsort még csak visszanézésre alkalmasnak sem minősítették. A Cagliari elnöke egyenesen egy elcsalt bajnokságról” beszélt, míg Allegri kiemelte, hogy “a videóbíró a kétes esetek csökkentése helyett csak megsokszorozta azokat.

224012044-bb582c5c-b31a-413f-bead-40e54301734e

(forrás: skycalcio)

A statisztikák forrása: optasport

(zp)