Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Barcelona eddigi 15 legrosszabb igazolása

A Barcelona bármelyik pillanatban bejelentheti, hogy Arda Turan távozik a klubtól. A török játékos korántsem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, mint ahogy néhány másik játékos sem, akik a Barcelona kötelékében játszhattak. Most közülünk mutatunk be 15-öt. 

1. Dmytro Chygrnskiy

CoxgKpgXgAAcPDX

Forrás: scoopnet.com

Az ukrán védő 2009-ben érkezett a Barcelonához, és mindössze csak egy szezont töltött el ott. A Shakhtar Donyeck 25 millió eurót kapott érte, de mindössze 14 alkalommal lépett pályára, és a szezon végével 15 millió euróért visszaadták őt az ukrán csapatnak. Az akkori klubelnök, Rosell azzal magyarázta az üzletet, hogy az érte kapott összegből kell fedeznie a klub tartozásait, pedig a katalánok akkori edzője, Pep Guardiola meg szerette volna tartani a játékost.

2. Alex Song

452212493.0

Forrás: barcablaugranes.com

2012-ben a Barcelona egy olyan játékost keresett, aki védekező középpályásként és középső védőként is bevethető. Miután az Athletic Bilbao vissszautasította a katalánok 40 milliós ajánlatát Javi Martinezért, leigazolták az Arsenalból Alex Songot. A kameruni játékos azonban katasztrofálisan mutatkozott be mind védőként, mind középpályásként, és korántsem azt a teljesítményt nyújtotta, amit elvártak volna tőle. Nem beszélve arról a kínos jelenetről, amikor a bajnoki cím ünneplésekor megpróbálta a csapatkapitány Puyoltól elkérni a trófeát, de helyette Eric Abidalnak adta át azt. Két évig volt a Barcelona játékosa, majd csatlakozott a West Hamhez.

3. Alex Hleb

Alexander+Hleb+Barcelona+v+Shakhtar+Donesk+xowDfSPTRz3l

Forrás: zimbio.com

A fehérorosz játékos 2008-ban csatlakozott a katalán klubhoz 17 millió euró ellenében, és habár elég sok mérkőzésen pályára lépett, sokat nem tett hozzá az idény végi kupák megszerzéséhez. A középpályás három fantasztikus szezonon volt túl az Arsenalban, miután a Barca leigazolta, de ott már nem nyújtott semmi kiemelkedőt, és még gólt sem tudott lőni. Később kölcsönadták a Stuttgartnak, a Birminghamnek és a Wolfsburgnak is, míg 2011-ben el nem adták az orosz KS Samara csapatának.

4. Keirrison

57d9b3a8630ec

Forrás: lance.com

Keirrison 2009-ben igazolt a Barcelonához a Palmeirastól 14 millió euróért, de a brazil játékos odáig sem jutott el, hogy bemutatkozzon a felnőtt csapatban. Habár 2014-ig hivatalosan is a katalánok játékosa volt, folyamatosan kölcsönben játszott. Először a Benficánál, majd a Fiorentinánál, a Santosnál, a brazil Cruzeirónál, és végül a Coritibánál, akiknek ingyen el is adták.

5. Emmanuel Petit 

original

Forrás: the42.com

Szintén egy Arsenalból igazolt játékos, aki Arsene Wenger irányítása alatt volt sikeres. Patrick Vieira mellett a középpályán kiváló szezonokon voltak túl 1997 és 2000 között, majd csatlakozott a Barcelonához 14 millió euróért, amit állítása szerint maga is nagyon megbánt. Ez azután volt, miután megnyerte a világbajnokságot és az Európa-bajnokságot is Franciaországgal. Összesen 38 alkalommal lépett pályára a katalán mezben, többnyire csereként, és egy szezon után a Chelsea-be igazolt.

6. Geovanni 

geovanni-barcelona-05052015_r86k9981cthw1t4h9nzdi9sow-1024x578

Forrás: football-thoughts.com

A Barcelonában több kiváló brazil támadó is játszott, de Geovanni nem tartozott közéjük. 2001-ben igazolt Spanyolországba a Cruzeiro csapatától 18 millió euróért, és két szezont töltött a katalán csapatban, amely alatt 50 mérkőzésen lépett pályára, de nem nyújtott olyan teljesítményt, amellyel maradását biztosíthatta volna. Először a Benficának adták a kölcsön, akik végül le is igazolták.

7. Fabio Rochemback

CV3LVASWEAAoHBP

Forrás: Twitter

Fabio Rochembackot Pep Guardiola helyettesítésére igazolták le 2001-ben 9 millió euróért, de nem sikerült felnőnie a későbbi Barca edzőhöz. Két évvel később kölcsönadták a Sportingnak, majd 2005-ben végleg eladták a Middlesbrough-nak mindössze 1,5 millió euróért.

8. Henrique

10legrosszabb01

Forrás: Barca Noticias

Henrique épp 2008 és 2012 között volt a Barcelona játékosa, amikor a katalán klub 14 trófeát nyert a megszerezhető 19-ből. A brazil játékos 2008-ban csatlakozott a katalánokhoz a Palmeiras csapatából 8 millió euróért, de a középpályás az elkövetkezendő sikerekkel teli időszakhoz nem sok mindent tudott hozzátenni. A felnőtt csapatban nem mutatkozhatott be, helyette háromszor is kölcsönadták, először a Bayer Leverkusennek, majd a Racing Santandernek és a Palmeirasnak is, akik végül vissza is vásárolták ingyen 2012-ben.

9. Vitor Baia 

Vitor

Forrás: panenka.org

Vitor Baiát a Porto történetének legjobb kapusaként tartják számon. A portugál kapus 1988-tól egészen 1996-ig volt a portói klub hálóőre, amikor 6,5 millió euróért megvette a Barcelona. Spanyolországban azonban közel sem teljesített olyan szinten, mint azelőtt. Az első szezonjában ő számított az első számú kapusnak, ám a második idényében Luis van Gaal kevesebb lehetőséget adott neki, és ha játszott is, akkor azt rengeteg hibával tette. 1999-ben ingyen tért vissza a Portóba, ahol másodvirágzását élte: bajnokságot nyert a csapattal, illetve egy Bajnokok Ligáját is 2004-ben. 2007-ben vonult vissza a profi futballtól.

10. Philippe Christanval

Phillipe-Christanval-en-un-par_54371074882_54115221152_960_640

Forrás: alchetron.com

Philippe Christanval 2001 nyarán érkezett a katalán klubhoz a Monacóból 6,5 millió euróért, de nem igazán volt hatással a csapat játékára az ott töltött két éve alatt, és a kezdőbe sem tudott bekerülni, ezért 2003-ban az Olimpique Marseilles-hez távozott. Franciaországban sem tudta lerakni a névjegyét, és majdnem az Arsenalnál kötött ki, de Arsene Wenger végül meggondolta magát, így a Fulhamhez került. Mindössze 31 évesen vonult vissza, miután nem talált magának új klubot.

11. Christophe Dugarry

1134255-GettyImages-1265917

Forrás: beinsports.com

Christophe Dugarry 1997-ben érkezett az AC Milantól egy dupla-transzfer keretében. Összesen 9 millió euróért igazolták le őt és Michael Reizigert, aki végül több mint 200 mérkőzésen lépett pályára a gránátvörös-kék mezben. Dugarry azonban nem tudta lerakni a névjegyét a katalán klubban, olyannyira, hogy csak 7 alkalommal lépett pályára Barcelona játékosként, amelyeken egyetlen gólt sem sikerült szereznie. A csatár 1998-ben a Marseilles-hez csatlakozott, és még ugyanabban az évben világbajnokságot nyert a francia válogatottal.

12. Douglas

BwTGgC_IcAANFvQ

Forrás: Twitter

Douglas 2014-ben érkezett a katalán városba 4 + 1,5 millió euró ellenében a Sao Paulo csapatától. A brazil játékos mindössze 8 mérkőzésen játszott két szezon alatt, és nem segített rajta a Malaga elleni borzalmas debütálása sem, ami után szinte csak a Király-kupa meccseken lépett pályára. Valamilyen oknál fogva Douglas még mindig a Barcelona játékosa, jelenleg a Benficánál van kölcsönben, de ott sem kap sok lehetőséget: a szezonban eddig csak 6 mérkőzésen játszhatott.

13. Emmanuel Amunike

Emmanuel_Amunike

Forrás: fcnaija.com

Emmanuel Amunike 1997-ben igazolt a Barcelonába, majd négy szezont húzott le a klubban, azonban mindössze 25 mérkőzésen lépett pályára, nagyban köszönhetően elég komoly térdsérülésének. 2000-ben végül elhagyta a katalán gárdát és az Albacete csapatához szerződött. Amunike nem a játéka miatt lett híres a Barcelona szurkolók körében, hanem az akkor még Real Madrid játékos Luis Enrique-ről szóló rigmusa miatt, ami magyarul nagyjából így szólt: “Luis Enrique, az apád Amunike”.

14. Rustu Recber

rustu

Forrás: Barca Noticias

Rustu Recber ingyen érkezett a Fenerbahcéből a Barcelonába 2003 nyarán, ám a török hálóőr rendre kimaradt a bajnoki meccsek keretéből, amiért nem tudott rendesen megtanulni spanyolul. Frank Rijkaard is inkább Victor Valdest választotta helyette az első számú kapusnak, amire Recber arról panaszkodott a médiában, hogy egy olyan játékosnak, mint ő, a csapatban a helye. A török kapus mindössze 7 alkalommal védhette a Barcelona kapuját, majd visszatért a Fenerbahcébe.

15. Arda Turan

97999d43335f430dbb03a6db23198429

Forrás: Twitter

A lista végén visszatérünk a cikk apropójához, azaz Arda Turanhoz. A török játékos 2015-ben igazolt a Barcelonába az Atletico Madridból 34 millió euró ellenében. Turan karrierje is rosszul indult a katalán klubnál, hiszen először fél évig nem játszhatott a Barca FIFA-eltiltása miatt. A kezdőbe sosem tudta beverekedni magát, de főleg csereként végül összehozott 55 szereplést, ám ebben a szezonban egyszer nem lépett még pályára.

(Forrás: goal.com)