Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: akár tovább is nőhet a szakadék a Real és a Barca között – előzetes

Rendhagyó előzetesünkben nem csak a spanyol bajnokság 19. fordulójának menetrendjéről lehet olvasni, hanem a péntek esti Getafe – Malaga mérkőzés eredményét ismertetjük. A hétvégén a Barcelona San Sebastianba utazik, a Real Madrid pedig a Villarrealt fogadja a Bernabeuban. 

Forrás: laliga.es

Igen kiegyenlített meccset játszott egymással a Getafe és a Malaga. Az első félidőben nem volt igazán nagy gólhelyzet, és a második játékrészben is csak ritkán jutottak el komolyabb ziccerig a csapatok. A 73. percben azonban a Getafe megszerezte a vezetést. Angel passzolt Cala lábai elé, aki a tizenhatoson belülről kilőtte a kapu bal oldalát. A Malaga a meccs hátralévő részében már nem tudott javítani, így a Getafe gyűjtötte be a három pontot.

Getafe – Malaga: 1-0 (0-0)
Gólszerző: Cala (73.) ill. –
Sárga lap: Diedhiou (10.),  Antunes  (14.) Gonzalez (81.) ill. Recio (90.)
Kiállítás:  – ill. –

Szombaton a Girona – Las Palmas összecsapással folytatódik a forduló, majd a Real Madrid csap össze a Villarreallal egy minden bizonnyal izgalmas meccsen.  A királyiak hátránya a listavezető Barcelonával szemben már 16 pont, így a bajnoki esélyei a nullára redukálódtak. A múlt hétvégén is csak egy döntetlent tudtak összehozni a Celta ellen, és a Villarreal sem lesz könnyű ellenfél, még úgy sem, hogy nincsenek túl jó formában. Fél hétkor az Atletico Madrid látogat az Eibar otthonába. Simeone csapata ismét nyerni tudott, így bebiztosította a második helyét a tabellán, azonban az Eibar remek játékukkal már a hetedikek, legutóbb a Las Palmast győzték le. a nap zárásaként a Depor fogadja a Valenciát. Marcelino csapata a kiváló rajt után egy kisebb gödörbe kerültek, ahonnan ki kell mászniuk, ha még szeretnének a bajnoki cím megnyerésének közelébe maradni.

Vasárnap ebédidőben a Levante és a Celta Vigo csap össze egymással, utánuk pedig az Alaves otthonába látogat a Sevilla, akik nagyon rossz teljesítményt nyújtanak pár hete, legutóbb december első hetében tudtak nyerni a bajnokságban. Fél hétkor játsszák az Espanyol – Athletic Bilbao találkozót, a nap zárásaként pedig a Barcelona a Real Sociedad otthonába utazik. A katalán gárda kirobbanó formában, habár a hétvégén még nem fognak rendelkezésükre állni új igazolásaik, de nélkülük is szinte biztosra vehető a Barca győzelme a jelenleg gyengécske baszk csapat ellen.

Hétfőre marad  még a Betis – Leganes összecsapás, ahol a helyezésekért fog zajlani a harc, mivel pontegyenlőséggel állnak a tizedik és tizenegyedik helyen.

A 19. forduló mérkőzései:

SZOMBAT:

13:00 Girona – Las Palmas
16:15 Real Madrid – Villarreal (TV: Sport 1)
18:30 Eibar – Atletico Madrid (TV: Sport 1)
20:45 Deportivo La Coruna – Valencia (TV: Sport 1)

VASÁRNAP:

12:00 Levante – Celta Vigo
16:15 Alaves – Sevilla (TV: Sport 1)
18:30 Espanyol – Athletic Bilbao
20:45 Real Sociedad – Barcelona (TV: Sport 1)

HÉTFŐ:

21:00 Betis – Leganes

A bajnokság állása a 19. forduló előtt:

Névtelen