Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Hoffenheim csillagát vinné a Tottenham! – sajtóhír

A Sport Bild információi szerint a Mauricio Pochettino által irányított Tottenham Hotspur szeretné leigazolni a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hoffenheim kötelékébe tartozó Nadiem Amiri-t… 

nadiem-amiri-hoffenheim_tjg7qx4am9jj1e6t60jbfrah2

Bár mindössze 21 esztendős, viszont ennek ellenére kétségtelenül a Hoffenheim egyik legmeghatározóbb játékosának számít Nadiem Amiri. Az ifjú támadó középpályás nagy részt vállalt a klub előző idényben elért remek helyezésében, ráadásul az elmúlt évben szintén komoly szerepe volt neki is, hogy a német U21-es válogatott megnyerte az Eb-t. A szerződés egyébként 2020-ig köti jelenlegi csapatához, amely azonban tartalmaz egy 17 millió eurós kivásárlási záradékot is. 

Nadiem Amiri az aktuális idényben minden frontot egybe véve ezidáig 19 mérkőzésen lépett pályára a Hoffenheim színeiben, melyek során 4 alkalommal volt eredményes illetve 2 gólpasszt osztott ki társai között.

Németh Boldizsár