Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Korábbi Real Madrid játékost igazolna az Everton

Az angol Premier League-ben szereplő Everton együttese spanyolországi sajtóhírek szerint a Frankfurtból erősítene. A Sam Allerdyce vezette csapat egy, a Real Madridban nevelkedett játékosra vetné ki a hálóját.

mascarell

(kép forrása: orgulloso.es)

Omar Mascarell neve talán csak a Bundesliga kedvelőinek és a legelvetemültebb Real szurkolóinak a számára lehet ismerős. A 24 esztendős középpályást a Marca információi szerint az Everton szívesen tudná a soraiban, valamint a Sevilla is.

Mascarell még a 2012/13-as szezonban mutatkozott be a Real Madrid színeiben José Mourinho irányítása alatt. Az akkor 19 esztendős védekező középpályás mindössze 1 bajnoki mérkőzésen kapott 9 percet a portugál menedzsertől.

A Királyi gárdától később a Derby County-hoz és a Sporting Gijon-hoz is kölcsönbe került, majd 2016 júliusában a Frankfurt vásárolta meg a játékost.

A németeknél a tavalyi szezonban összesen 33 mérkőzésen lépett pályára, majd áprilisban Achilles-ín sérülése miatt hosszú időre kidőlt.

A 24 esztendős Mascarell sokáig tartó lábadozás után januárban játszhatott újra bajnokin. A Freiburg elleni mérkőzést teljes egészében a pályán töltötte a spanyol, azonban felmerülhet a kérdés, hogy egy ilyen hosszú sérülés után érdemes-e leigazolni egy meccshiányos játékost?

Szerző: Báló Bence