Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Paintsil-ügy: kiosztotta a Fradit a támadó menedzsere

Joseph Paintsil ügynöke, Emmanuel Gyasi a ghanasoccernet.com-nak beszélt kliense szövevényes helyzetéről. Az ügynök szerint a Ferencváros átverte a 19 éves ghánai futballistát…

painstil

(Fotó: MTI)

Ahogy arról a napokban mi is beszámoltunk, a Fradi jogi lépéseket helyezett kilátásba Joseph Paintsil távolmaradása miatt, a ghánai sajtónak nyilatkozó menedzsere viszont gyökeresen másként vázolta a helyzetet. Gyasi szerint eljuttatták a klubhoz a szükséges orvosi papírokat, amiről azóta nem vesznek tudomást az Üllői úton.  “Tiszteletlenség a játékossal, velem és a Tema Youth FC csapatával is, hogy a Ferencváros fenyegeti a játékost, miközben az betegséggel küszködik” – nyilatkozta Gyasi.

A menedzser azzal is megvádolta a zöld-fehéreket, hogy nem teljesítették szóbeli megállapodásukat, kihasználva, hogy sürgős volt az átigazolási papírok benyújtása. Gyasi elmondása szerint egy hónappal később fedezte fel ugyanis, hogy a kölcsönszerződésből kimaradt az a pont, miszerint öt lejátszott meccs esetén prémium lép életbe.

Paintsil ferencvárosi jövője finoman szólva is kérdéses tehát, a játékos képviselői állítólag amiatt is aggódnak, hogy esetleges visszatérése esetén rasszista megnyilvánulások célpontjává is válhatna.