Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ronaldinho visszavonul a profi futballtól

Szomorú hír a futballnak, amit már egy ideje azért sejteni lehetett: a brazilok legendás játékosa, Ronaldinho visszavonul a profi játéktól. Ezt testvére – aki egyben az ügynöke – is megerősítette. 

7d86ed86786c6d4e6dcf3e674fb8e160c05949e1

Forrás: worldsoccertalk.com

A brazilok 37 éves legendája már ősszel elhintette, hogy nemsokára visszavonul, ezért valószínűleg senkit nem ér váratlanul a hír, mégis szomorú nap ez a futball számára. Ronaldinho közel 20 évig játszott profi szinten, a brazil válogatott mellett a Barcelona legendája is lett az ott eltöltött öt év alatt. 2002-ben világbajnokságot nyert, 2006-ban a Bajnokok Ligáját gyűjtötte be a katalánokkal, 2005-ben pedig a legnagyobb egyéni elismerést, az Aranylabdát is megkapta. Emellett kétszeres spanyol bajnok, illetve az AC Milan csapatával egyszeres olasz bajnok is, de még rengeteg más trófea is fűződik a nevéhez. 2015 óta a brazil Fluminense csapatában játszott.

A hírt a játékos testvére, és egyben ügynöke Roberto Assis jelentette be, aki a búcsúmeccséről is szót ejtett.

“Nem szeretne tovább a profi futballban játszani, az ottani karrierje befejeződött. Tervben van egy búcsúmeccs is, de még nincs pontos időpontunk. Minden bizonnyal a világbajnokság után fog sor kerülni rá.”