Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Macedón középpályást igazolt a Videoton – hivatalos

A székesfehérvári NB1-ben szereplő Videoton hivatalos oldalán keresztül jelentette be, hogy középpályájuk megerősítése miatt leigazolt a macedón Boban Nikolovot. 

22471_huWEpcw4B8

Forrás: vidi.hu

Boban Nikolov a Videoton harmadik igazolása a téli átigazolási időszakban Huszti Szabolcs, és Tomás Tujvel után. A 23 éves középpályás 2015 óta a Vardar Szkopje labdarúgója volt, onnan igazolt most a székesfehérvári klubhoz. 2010-ben a Gheorghe Hagi romániai akadémiájára igazolt, majd 2013-ban a szintén romániai  Viitorul Constanta csapatában debütált első felnőtt mérkőzésén. 2015 nyarán visszatért Macedóniába, ahol a Vardarral háromszor is bajnok lett, sőt, a nyári európai kupaselejtezők során Nikolov közreműködésével is kiejtették a svéd Malmöt a Bajnokok Ligájából, ám később nem jutottak tovább, az Európa-ligában viszont sikeresen kvalifikálták is magukat.

Nikolov a Videoton hivatalos oldalának nagyon boldogan nyilatkozott az átigazolásról.

“Nagyon boldog vagyok, hogy a Videoton FC-hez igazoltam. Szeretném már most leszögezni, hogy azzal a határozott céllal érkeztem, hogy bajnok legyek a Vidivel. Ennek eléréséhez minden körülmény adott, a játékosállomány, a szakmai stáb és az infrastruktúra is kiváló. A váltásban döntő szerepet játszott, hogy a felvázolt projekt vonzó számomra, így nem is haboztam sokáig. Az ősszel nagy bravúrt hajtottunk végre a Vardar Szkopjéval, hiszen sikerült bejutnunk az Európa Liga csoportkörébe, ami egy fiatal játékosnak különösen nagy élmény. Biztos vagyok benne ugyanakkor, hogy nem ez volt az utolsó alkalom pályafutásom során, amikor a főtáblán játszhattam, Székesfehérváron még jobb esélyekkel indulhatunk majd el a nemzetközi kupaőszhöz vezető úton!” – fogalmazott a középpályás a vidi.hu oldalának.