Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szalai gólja sem menthette meg a Hoffenheimet – videóval

Tovább robog a Bundesliga 19. fordulója, melynek nyitómérkőzésén Dárdai Pál csapata állt helyt kitűnően a Borussia Dortmund ellenében. Ma sem maradt el a magyar szereplés, sőt újabb hazai sikerről adhatunk hírt – igaz, itt Szalai Ádám gólöröme ürömmel vegyült a fájó vereség miatt…

szalai_gol

kép forrása: kicker.de

Szalai Ádám sokak meglepetésére kezdőként kapott lehetőséget a ‘Kusen elleni rangadón, ami – ha jobban belegondolunk – logikus lépés volt Nagelsmann részéről, hiszen Wagner múltbeli, valamint Uth és Gnabry jövőbeli távozása miatt a klubnak új elsőszámú csatár után kell néznie, és a legegyszerűbb megoldás az volna, ha házon belül tudnának valakit bepöccenteni…

A kezdeti óvatoskodás és erőméregetés után sem alakult ki egyértelmű dominancia a mérkőzésen, a Hoffenheim és a Leverkusen felváltva uralták a mezőnyt. Ezt a kiegyenlítettséget borította fel Leon Bailey gólja közvetlenül a félidő vége előtt.

A második játékrész már egyértelműen nem Nagelsmannék szájíze szerint kezdődött, ezt bizonyítja a Leverkusen által berámolt két találat. 0-3-as állásnál az utolsó percekre már csak a becsület megvédése volt a tét a hazaiaknak, amit Szalai Ádám gólja révén sikeresen el is értek.

A meccset egy újabb Alario találat zárta, ami leginkább a csatár önbizalma szempontjából volt kulcsmomentum, hiszen eddigre a lényegi kérdések már eldőltek.

Ádám ezzel a találattal megtette végre az első lépést a stabil kezdővé válás rögös útján?

1899 Hoffenheim – Bayer 04 Leverkusen 1-4 (0-1)
Helyszín: Rhein-Neckar.Arena (Sinsheim, Németország) – 28 017 néző; Vezette: Tobias Stieler
Gólszerzők: Szalai (86.) ill. Bailey (43.), Baumgartlinger (51.), Alario (70., 90+3.)
Sárga: Bicakcic (47.), Grillitsch (59.) ill. Bender (42.)
Kiállítva: – ill. –

1899 Hoffenheim: Baumann – Bicakcic (Uth 58.), Vogt, Hübner – Grillitsch (Amiri 62.)- Kaderabek, Geiger, Rupp (Kramaric 56.), Zuber – Szalai, Gnabry. Vezetőedző: Juliann Nagelsmann

Bayer 04 Leverkusen: Leno – L. Bender, Tah, S. Bender, Wendell – Brandt, Baumgartlinger, Aránguiz, Bailey – Alario, Volland. Vezetőedző: Heiko Herrlich

 

1. FSV Mainz – VfB Stuttgart 3-2 (1-1)
Gólszerzők: Muto (45+2., 54.), Holtmann (64.) ill. Badstuber (19.), Ginczek (90+1.)-dfd

Badstuber korai vezető gólját szórakozta el a Stuttgart! Bár a mérkőzés favoritjai egyértelműen a Svábok voltak, a Mainz domináns játékával egyértelműen lemosta vendégét a pályáról. A meccs hőse a hazaiak sztárja, Yoshinori Muto lett, akinek duplája 3 pontot ért csapatának…

Írta: Wernigg Márton