Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Felbukkant egy új tehetség Barcelonában

Sztárjátékosok jönnek és mennek, emelkednek ki a névtelenségből, majd halványulnak el, avagy Lionel Messi és Cristiano Ronaldo csillogása sem örök és utánuk is lesz futball. Azt, hogy kik veszik majd át a stafétabotot, még nehéz megmondani, de ígéretes jelöltek vannak és lesznek is. Szép karrier elé nézhet az FC Barcelona “saját nevelésű csatára”, aki vasárnap este megszerezte profi pályafutásának első góljait. Ismerjék meg Carles Pérez Sayolt.

update 2018. 01. 22. 170410

Carles Pérez természetesen eltette a meccslabdát emlékbe

FC Dann Jugend, avagy Isac Cuenca, Christian Tello, vagy éppen Aleix Vidal is a katalán klub kötelékéből indult, ahogyan Carles Pérez Sayol is. Illetve már 5 évesen a Vilanova de la Roca tehetségei között tűnt fel. Tíz esztendős volt, amikor 2008-ban leigazolta az Espanyol, az FC Barcelona városi riválisa. A klubváltás 2012-ben következett be 14 esztendősen. Egyszer csak a La Masián találta magát, ahol megjárta a ranglétrát és 2017 nyarán profi szerződést kapott, felért a La Liga 2-be feljutó FC Barcelona B-be.

Spanyol utánpótlás-válogatott, az U19-es csapatban és a felnőtt B-ben is szerephez jutott idén. A 173 centis jobboldali támadó már a 2015/16-os szezonban feltűnt 17 évesen az Ifjúsági BL-ben vitézkedő Barcában. Első szezonjában 8 meccsen 2 gólpasszt jegyzett, majd tavaly már 7 meccsen 3 gólja és 2 gólpassza volt. Idén is nevezték a sorozatba, 5 meccsen 4 gólt és 1 gólpasszt jegyez, ám idő közben profi felnőtt pályafutása is elindult. Immáron nem csak edz a Barca B-vel, hanem játékperceket is kap.

A Valladolid ellen debütált rögvest a szezon elején az első fordulóban. Ezidáig epizódszerepló volt, 186 játékpercet kapott, az első 22 forduló során 9 alkalommal cserélték be. Hétvégén a Tenerife ellen először nevezte őt a kezdőbe Gerard Lopez, a 19 esztendős tehetség pedig meg is hálálta a bizalmat. Megszerezte első profi gólját, majd az első játékrészben 26 perc leforgása alatt triplázott.

Szerződése jelenleg 2019 nyaráig köti az FC Barcelonához, azt pedig nem jelenthetjük ki, hogy ő lenne az új Messi, de tény, hogy felhívta magára a figyelmet és a tehetsége elvitathatatlan. Az előttünk álló évek majd megadják a választ, hogy pályafutása milyen irányba mozdul el.